Fotó: MTI/EPA
A Booking amszterdami központja
Hirdetés

Másfél hónappal ezelőtt kezdtek feltűnni az első beszámolók arról, hogy számos magyar szállásadó pénzét tartja vissza a Booking.com. Mivel a világ legnagyobb szállásfoglaló oldaláról beszélünk, amelyre korábban egyáltalán nem volt jellemző ez a gyakorlat, a szezon elején aligha gondolta volna bárki, hogy augusztus közepéig sem rendeződik a helyzet. A cég hivatalos kommunikációjából az derült ki, hogy rendszerkarbantartás miatt késnek a kifizetések. Mint jelezték, 2023. július 1. és 11. között végzik el, és ki is emelték, hogy ebben az időszakban egyes pénzügyi szolgáltatásaik érintettek lesznek. Akkor azt ígérték, hogy a megszokott fizetési ütemezés várhatóan július 27-ig visszaáll. De nem így történt, ahogy azóta egyetlen megnevezett céldátumot sem tudott tartani a Booking.

Az érintett szállásadók csapdában vannak. Az érvényes foglalásokat nem tudják lemondani, a vendégek jönnek is, csakhogy hiába van forgalom, ebből pénzt nem látnak, az adókat, költségeket, esetleges személyzeti kiadásokat ugyanakkor fizetni kell, ami nem kis probléma a főszezon közepén. Szó sincs arról, hogy a világ legnagyobb szállásfoglalója csődközelbe került volna. „A Booking holding második negyedéves bevételei felülmúlták az elemzők becsléseit, ami jól mutatja, hogy a magasabb repülőjegy- és szállásárak ellenére is erős a kereslet az utazások iránt” – írja a Spabook turisztikai szakportál, hozzátéve, a vállalat bevétele 27 százalékkal 5,46 milliárd dollárra nőtt, meghaladva az elemzők 5,17 milliárd dolláros átlagos előrejelzését. Ennek megfelelően az amerikai tőzsdén a Booking Holdings Inc. árfolyama év eleje óta közel 50 százalékot erősödött.

Fotó: ShutterStock
A Booking.com megkönnyíti az utazni vágyók dolgát, de mindennek ára van

Elsősorban a kicsiket érinti

A probléma azokat a szállásadókat sújtja, akiknek a Booking rendszerén keresztül fizetnek a vendégek. Aki ezt választotta, annak a bevételét először a Booking kapja meg, levonja belőle a jutalékát, majd a fennmaradó összeget átutalja partnerének.

– Ez egy kényelmi szolgáltatás, amit extradíj fejében vállal a cég, viszont csakugyan jó a szállásadónak, az adóhivatalnak, és természetesen a Bookingnak is, amely addig is használja a beérkező pénzeket, amíg tovább nem utalja a partnereinek – mondja a Demokratának Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, hozzátéve, ezt a szolgáltatást zömmel a magánszállásadók, a legkisebb szereplők használják. A nagy hotelekben erre nincs szükség, helyben is minden formában megoldható a fizetés, ellenben egy kis zimmer freit vagy kisebb apartmant vezető mikrovállalkozásnak ezek drága megoldások, olcsóbb és egyszerűbb volt a Bookingot megbízni vele.

Csakhogy pénzt a szállásadó akkor lát, ha a cég elutalja neki. Eddig nem is volt ezzel semmi probléma, most viszont éppen azok maradtak bevétel nélkül, akik jellemzően nem halmoztak fel számottevő tartalékot. Ami félre volt téve, az mostanra elolvadt, így gondot okozhat a számlák vagy a dolgozók kifizetése.

– Teljesen érthetetlen, hogy miért a nyári főszezont választotta a Booking.com egy ilyen horderejű informatikai fejlesztésre, hiszen ilyen esetekben tudvalevően megnő a csúszások, technikai problémák kockázata. Ez a cég részéről óriási hiba és felelőtlenség, már ha egyáltalán csakugyan ez áll a késedelmek hátterében – mutat rá az egyesület elnöke.

Schumiczky Balázs, aki egyben az Apartmantanacsadas.hu tulajdonosa is, így minden oldalról látja a szállásadók gondjait, hozzáteszi, a probléma nem csak Magyarországot érinti, és biztosan kisebb visszhangja lett volna, ha mondjuk ősz végén vagy télen történik mindez.

A szállásadók ugyanakkor nem sok mindent tudnak tenni, ők a Booking.com hollandiai leányvállalatával állnak szerződésben, és az apró betűs részekben elrejtett feltételekkel, amit a többség átolvasás nélkül elfogad, a cég igyekszik fedezni magát minden eshetőségre. Schumicky Balázs hozzáteszi: leginkább nem is a pénzek beragadása ejtette kétségbe a szállásadókat, hanem a transzparens kommunikáció teljes hiánya. Mint mondja, pár éve az Airbnb is beleszaladt egy ilyen szituációba, ám ott sokkal gyorsabban és átláthatóbban oldották meg a problémát.

A GVH is vizsgálódik

A szorult helyzet miatt több szállásadó is a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult panaszával. A Demokrata is megkérdezte a hivatalt, mit tudnak tenni a károsultak érdekében. Válaszukból kiderült, hogy szorosan nyomon követik a Booking.com szerződéses kötelezettségeinek nem teljesítésével kapcsolatos jelzéseket. A nemzeti versenyhatóság az elmúlt két hétben már mintegy 30 panaszt kapott szállásadóktól azért, mert a holland multicég nem fizette ki a szállásdíjakat. Mindezek alapján az ügyben panaszeljárás folyik, a GVH vizsgálja az ügy részleteit, szerződéseket és adatokat kér be, és indokolt esetben fellép a magyar szállásfoglalók és szállásadók érdekében. A nemzeti versenyhatóság vizsgálja azt is, hogy fennáll-e az erőfölénnyel való visszaélés a holland multicég részéről.

Fotó: MTI/EPA
A Booking amszterdami székházának belső tere

Hozzátették, a GVH 2020 tavaszán már sikeresen fellépett a Booking.com üzemeltetőjével szemben, amikor több vonatkozásban is jogsértőnek találta a holland multicég honlapján folytatott fogyasztóellenes kereskedelmi gyakorlatot, amely hirtelen vásárlásra próbált ösztönözni a szabad helyek alacsony számára hivatkozva. A nemzeti versenyhatóság minden idők legmagasabb hazai fogyasztóvédelmi bírságát, 2,5 milliárd forintot szabott ki a portál holland üzemeltetőjére, amelynek emellett a GVH Versenytanács döntése nyomán módosítania kellett jogsértőnek bizonyult gyakorlatán is.

– Ebben a 2020-ban lezárt a fogyasztóvédelmi ügyben jelenleg utóvizsgálat zajlik, ennek során a nemzeti versenyhatóság azt vizsgálja, hogy a Booking.com maradéktalanul eleget tett-e a GVH Versenytanácsa döntésében foglaltaknak – nyilatkozta a GVH.

Mit tehet a kormány?

A Gazdasági Versenyhivatal ugyanakkor arra is felhívja lapunk figyelmét, hogy a magánjogi típusú, így a szerződésértelmezési, elszámolási jogviták kezelése nem a GVH hatásköre. Az ilyen jogvitákat az érintetteknek elsősorban a szolgáltatóval egyeztetve – panaszt benyújtva – békéltetőtestület útján, illetve bírósági úton van lehetőségük orvosolni.

De mégis mi reménye lehet egy hazai kisvállalkozásnak egy multinacionális céggel szemben, amelynek minden eszköze megvan ahhoz, hogy lesöpörje az asztalról egyébként teljesen jogos követelését? Sajnos nem sok. Márpedig az ilyen ügyekből egyre több lesz a jövőben. Nemrég a Demokrata is részletesen foglalkozott azzal, mennyire beépültek a mobiltelefonos alkalmazások a mindennapi életünkbe. Márpedig ezek mögött általában a Booking.com-hoz hasonló, külföldi székhelyű cégek állnak. Jogos tehát a kérdés, mi történik, ha valamilyen külföldről megrendelt áru vagy szolgáltatás elakad, kihez fordulhatnak a károsultak? Ahogy arra már utaltunk, 2017-ben az Airbnb csúszott nagyot a magyar partnereinek való átutalással. Az érintettek akkor úgy nyilatkoztak, nem ritkák a kisebb késések a kifizetésekkel, ám akkor a korábbiaknál jelentősebb volt az amerikai szállásközvetítő cég elmaradása. Az Airbnb pénzügyi partnerére, a Worldpay pénzforgalmi szolgáltatóra fogta a késlekedést, és közölték, új pénzügyi partnert keresnek, addig viszont a kifizetéseket nem tudják végrehajtani.

Schumicky Balázs

Booking ügyben hónap eleje óta a kormány is követi az eseményeket. Ugyanis egy kormányzati szerv, a Magyar Turisztikai Ügynökség augusztus 4-én e-mailben kereste meg a szálláshely-szolgáltatókat, és arra kérte őket, hogy egy kérdőív kitöltésével adjanak visszajelzést saját helyzetükről. Múlt hét kedden aztán a Fidesz is megszólalt az ügyben. „A napokban számtalan hazai szállásadó jelezte, hogy a Booking szállásközvetítő cég június óta nem utalja tovább a beszedett pénzeket. A nemzetközi szolgáltató több milliárd forintot tart vissza, egyre nehezebb helyzetbe sodorva több ezer magyar kisvállalkozást” – írta az MTI-nek eljuttatott közleményében Szatmáry Kristóf, a Fidesz-frakció vállalkozásfejlesztési kabinetének vezetője. „Felháborító, ahogy a multicég visszaél a méretével és az erőfölényével. Elvárjuk, hogy a hatóságok vizsgálják ki az ügyet, a cég pedig haladéktalanul fizesse ki a magyar szállásadókat!”

De végső soron mit tehet a magyar kormány egy külföldi székhelyű multival szemben?

– A kormány elsősorban soft powerrel tud segíteni a szállásadóknak, jelen helyzetben ezt is teszi, amikor jelzi az elégedetlenségét – mutat rá Schumicky Balázs, hozzátéve, ha technikailag nem oldható meg a kifizetés, akkor kormányzati nyomásgyakorlással rá lehet venni még ezeket a mamutcégeket is, hogy több erőforrást fordítsanak a probléma megoldására. Annyi máris látszik, hogy egyre többen kapják meg a régóta várt pénzüket, a Magyar Apartmankiadók Egyesületéhez egyre több pozitív visszajelzés érkezik.

Korábban írtuk

Tennivaló ugyanakkor bőven van még, Schumicky Balázs például furcsának tartja, hogy a Booking egy elnézést kérő emailt leszámítva nem tett semmit szerződött partnereiért, pedig egy ilyen helyzetben illett volna valamiféle kompenzációt felajánlani a szállásadóknak, mondjuk a következő havi jutalék egy részének elengedése vagy valamilyen ehhez mérhető gesztus elvárható lett volna.