„A kis falvak segélykiáltása, ami itt történt”

Önkormányzati képviselők temettek el egy súlyos betegségben elhunyt idős asszonyt a Békés megyei Pusztaottlakán. A sírgödröt is a képviselők ásták meg, és ők vitték a koporsót a ravatalozótól a sírig. Az asszony 79 éves férjének, Kovács Jánosnak nem volt pénze eltemettetni a feleségét. De nem volt erre pénze az önkormányzatnak sem.

Kovács János ki sem lép már szerény otthonából. Apró parasztház két szobával és egy pici konyhával, amelyben megereszkedett már a födém. Jó mesternek, ügyes cserépkályhásnak ismerik az idős férfit a faluban. Most is keresik még, de már nem vállal munkát. Nehezen jár, kezei is deformálódtak már a hosszú munka során. Úgy mutatja a vállalkozói igazolványát, mint valami fontos oklevelet, de hát ezt is vissza kell már adni, teszi hozzá keserűen. Emlegeti a régi időket, a budapesti Ráday utcát, a Kálvin teret, a közibük eső nagy háztömböket, amelyekben végig ő javította vagy újította fel a cserépkályhákat. Így ismerte meg a második feleségét is. Így mondja, de valójában soha nem esküdtek meg. Épp egy hivatalban javította a kályhát, az asszony pedig ott volt gépírónő… Huszonöt évet éltek le együtt, nagy-nagy megértésben, minden vita nélkül.

Idén októberben azonban vége lett mindennek, az asszonyt elvitte súlyos betegsége. Az orvosok azt kérdezték Kovács Jánostól, el tudja-e temetni a feleségét. Az idős embernek azonban nem volt egy vasa sem. Ötvenezer forintos nyugdíjból él, nincs igénye semmire, nem iszik, nem dohányzik, mégis felemésztik ezt a kis pénzt a mindennapok. Nem tudta, hogy mitévő legyen, azt sem tudta, mi lehet itt most a megoldás. Elcsoszogott a „tanácsba”, ahogy ő mondja, s bekopogott a polgármester ajtaján…

Pusztaottlaka önkormányzati hivatala igen szegény. Persze nem is illik nagyobb és hivalkodóbb egy ötszáz lelkes Békés megyei zsákfalunak, amelynek éves költségvetése 130 millió forint. Szebb idők is jártak erre. Tanyákból, tanyasorokból rázódott faluvá egykor Pusztaottlaka az első világháború után, akkor tótok, svábok és románok lakták. A gabonatermelés, az állattartás adott itt kenyeret az embereknek, még az 1940-es években is kétezren éltek a községben. A kollektivizálás után a téeszben dolgozott a falu lakóinak többsége, de sokan jártak be az iparosodó Békéscsaba és Gyula üzemeibe is. Nem tombolt itt olyan nagy jólét, kevés házat látni a hatvanas évek jellegzetes kockatípusából is, az épületek jelentős része a korábbi hosszú parasztházak bővített változata. Az emberek mégis úgy emlékeznek ezekre az évtizedekre, mint a tisztes jólét idejére.

– Akkoriban húsz-huszonöt portán is neveltek marhát, most jó, ha két háznál találni – mondja a helybéli Tolán György.

A viszonylagos jólétnek a közeli nagyüzemek, valamint a helyi téesz megszűnése vetett véget. Simonka György polgármester szerint sírtak tehetetlenségükben az itteni férfiak, akik munkanélküli segélyre jutottak. Nem a megcsappant pénz bántotta őket, hanem az érzés, hogy más kenyerén kell élniük. De még azután is sokat romlott a helyzet.

– Bezárt a békéscsabai üzemek maradéka, a konzervgyár, a baromfifeldolgozó, a húskombinát is, valamint nagy leépítések voltak a gyulai húsüzemben is – mondja Tolnai Péter, a Pusztaottlakáról elszármazott megyei képviselő. – Gyáranként legalább száz nagy állattartó gazda ment tönkre – teszi hozzá. – Elesett a kenyértől a náluk dolgozó több tucat alkalmazott is. Ez a láncreakció valósággal végigperzselte Békéscsaba vonzáskörzetét.

Pusztaottlaka kasszájában nincsen pénz. A nyáron tragikus körülmények között meghalt egy fiatal roma asszony a faluban. Nem volt senkije, az önkormányzat pedig nem rendelkezett annyi tartalékkal, amiből eltemethette volna.

– A község lakói adták össze a pénzt kétszáz-ötszáz forintonként – mondja Tolán György -, hogy tisztességgel eltemethessék az asszonyt. Én is adtam.

A jelenlegi önkormányzat 67 milliós mínusszal vette át Pusztaottlakát tavaly, az októberi választásokon. Simonka György polgármester szerint az addig eltelt tizenhat évben nem sok minden történt a faluban.

– Magukra maradtak az emberek, az előző önkormányzatok pedig csak széttárták a karjukat, mondván, nem tehetnek semmit. Hagyták, hogy csak úgy elárverezhesse az állam a volt téeszközpontot, meg hogy eladogassák az emberek a kárpótlásban szerzett kis parcelláikat. Igaz, egy-két hektár jutott csak mindenkire, de ezekből lehetett volna egy új, életképes szövetkezetet csinálni. Nem hagytak ugródeszkát az embereknek, a végén már az önkormányzat is mindent piacra dobott.

Eladták például a József Attila utcát, amit a tavaly megválasztott fideszes önkormányzatnak kellett visszavásárolnia 500 ezer forintért.

– Mindeközben az akkori polgármester illetménye 330 ezer forint volt havonta, két mobiltelefont tartott a falu pénzén, meg egy szolgálati autót – emlékezik Simonka György.

Amikor az új testület tavaly átvette a kormánybotot Pusztaottlakán, megdöbbenésében és elkeseredésében azon gondolkodott, feloszlatja önmagát. Ott volt az adósság, no meg a tény, amely szerint az állam az elmúlt évhez hasonlóan megint 30 millióval csökkentette az önkormányzat központi forrásait. Ráadásul a kormány most azt tervezi, hogy összevonja a háromezer lakosnál kisebb településeket, ami nemcsak a polgármesteri hivatalok felszámolását jelentené, hanem egy új központi irányítás kialakítását is. Ez is jelentős forráscsökkentéshez vezetne, Pusztaottlaka pedig nem tud már hová hátrálni. Simonka György szerint csak arra lenne jó az új rendszer, hogy szétverje az összetartó közösségeket, és egymásnak ugrassza a kisebb településeket.

A polgármester és az ötfős testület tagjai lemondtak mindenféle juttatásról, képviselői költségtérítésről. Sőt még ők tesznek hozzá a falu pénzéhez. Például úgy, hogy Tokai Ferenc gazda – aki maga is képviselő – kimegy a saját traktorával terepegyengetésre a temető elé. Ezért neki senki sem fizet semmit.

– Remélem, hogy az év végén nulla forinttal fordul az önkormányzat. Azaz ledolgozzuk minden adósságunkat – bizakodik a polgármester.

Ennek azonban ára van. Idén januárban be kellett zárni Pusztaottlaka iskoláját, ahol már csak 17 gyerek tanult, de 12 pedagógus tanította őket, hogy az épület helyet adhasson a község új intézményeinek, vagyis a falugondnokoknak, az idősek nappali ellátásának, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatójának, illetve egy orvosi rendelőnek. Ehhez a fejlesztéshez nyert egy 6 millió forintos pályázatot is Pusztaottlaka. Az első eredményhirdetéskor azonban megdöbbenésükre azt tapasztalták, hogy valahogy ügyesen mégsem ítélték meg a falunak a pénzt. A megyei önkormányzat szerencsére megvétózta a pályázat eredményét, s az új kiírást követően végre Pusztaottlakáé lett az egyszer már odaítélt támogatás.

A csökkent munkaképességűek foglalkoztatójában most 42 fő dolgozik, éppen koszorúkat készítenek. Az új intézmények egyébként 80 embernek adnak már kenyeret ma is. Több vállalkozást is hozott a térségbe az önkormányzat, ezzel Pusztaottlakán gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség.

– Azok pedig, akik nem helyezkednek el sehol, főként a fiatalok, a dinnyéből élnek, őstermelőként – teszi hozzá Simonka György.

Az év végi nullszaldó óriási eredmény lenne Pusztaottlakán. Épp az egyensúlyért folytatott szigorú megtakarítások közepette kopogtatott Kovács János a polgármesternél felesége temetésének ügyében. A polgármester is, a képviselők is tudták, túl rövid az idő, ezért most nem lehet adakozásra kérni a falu népét. Tartalék pedig, olyan keret, amelyet az ilyen esetekre használhatna fel az önkormányzat, továbbra sincs. Miből lenne? Mindent összeszámoltak, kiderült, hogy legalább 250-300 ezer forintba kerülne a temetés. A testület és a polgármester ezért úgy határozott, majd ők elvégzik a dolgok költségesebb részét.

Tokai Ferenc is ott forgatta a lapátot, amikor a képviselők és a falu önként jelentkezői a nagy őszi esőben megásták a sírt a temetőben, a szertatáson pedig ők vitték a koporsót.

– Ezzel sikerült a temetési költségeket a negyedére csökkenteni. Azt pedig már összeadtuk valahogy – mondja Tokai Ferenc.

A kormánypárti média demonstrációról beszélt, Simonka György polgármester viszont a kis falvak segélykiáltásának nevezi azt, ami náluk történt. Megmutatván, hogy itt tartanak ma a hazai kistelepülések, szám szerint 1800 község, több mint 2 millió lakóval. A pusztaottlakaiak nem lepődtek meg azon, amit a temetőben láttak. Nem is volt nagyobb visszhangja az eseménynek a faluban, természetesnek vették az emberek, ami történt. Vagy inkább mondjuk úgy, szerintük ez a természetes.

– Emberséges körülmények között, tisztességes módon temettük el Kovács János párját, ez volt a legfontosabb – mondja Tolán György.

Otthon, háza kapujában Kovács János bácsi búcsúzóul azt erősítgeti, hálás mindenkinek. Ő még egy szál virágot sem tudott venni az asszony sírjára, és mégis tele volt a hant csokrokkal, koszorúkkal. Ilyen az a közösség, amit jogosan félt az összevonás káros következményeitől Pusztaottlaka polgármestere.

Sinkovics Ferenc