Kedd reggel újabb videóval jelentkezett az Anonymous-maszkos alak, amelyben a fővárosi ingatlan-mutyi kapcsán közölte: „úgy tűnik, a pályázatok célzottan vannak kiírva, és ha azt hittétek, hogy majd az utcáról beesve labdába rúghattok egy komolyabb adásvételnél, akkor nagyon naivak vagytok.” – írja a Mandiner.

Hirdetés

Az Anonymous-maszkos alak, korábbi ígéretéhez híven, kedden újabb videóval jelentkezett a fővárosi ingatlaneladások ügyében. A felvétel elején bemutatott egy címlistát is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „először is lássuk a listát, hogy mikkel is házaltak a főváros ingatlanügynökei”.

Ezeket a Mandiner rászerkesztette egy térképre. Mutatjuk:

Az álarcos alak a lista bemutatását követően hozzátette: „de aki most befektette, ne örüljön meg nagyon, ugyanis nem mindenki számára nyitottak a lehetőségek.” Mint fogalmazott: „vagyis konkrétannagyon le van szűkítve, hogy kinek él az ajánlat.”

Korábban írtuk

Az álarcos alak ezt követően egy újabb hangfelvételt mutatott be, amelyen két személy a fővárosi Etele út-Tétényi út sarkán található épület pályázatáról beszélget. A hanganyagon Gansperger Gyula, valamint egy befektető beszélgetése hallható, amelynek során elhangzik, hogy amennyiben az ingatlant kiírják – mint fogalmaznak – „mondjuk kétmilliárd forintra”, akkor a kiírást követően „mi fog történni”.

A teljes cikk elolvasható a Mandiner oldalán, IDE kattintva!

Anonymous keddi videója IDE kattintva tekinthető meg!