A tájékoztatás szerint a KR NNI-t a TEK értesítette arról, hogy a 45 éves férfi az elmúlt időszakban több olyan videót tett közzé egy videómegosztó portálon, amelyek szerint emberek megölését tervezi. A KR NNI Nyomozó Főosztály munkatársai a jelzést követően azonnal megkezdték a felvételek elemzését, az azokon szereplő férfi beazonosítását, illetve az általa tervezett bűncselekménnyel kapcsolatos valamennyi információ beszerzését – írták.

Hirdetés

A férfi a felvételeken elsősorban norvég nyelven beszélt, de néhány videóban angolul fenyegetőzött.

A nyomozók az adatgyűjtés során felvették a kapcsolatot a norvég rendőrséggel is, és szóbeli tájékoztatásuk alapján kiderült, hogy a férfit hazájában korábban már többször elítélték különböző erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt – ismertették.

A férfit múlt szerdán Budapesti albérletében fogták el. A lakásban a rendőrök kutatást tartottak, és minden számítástechnikai eszközt lefoglaltak.

A férfit terrorcselekmény elkövetésével gyanúsítják. A bíróság múlt szombaton elrendelte letartóztatását, melyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani – olvasható a police.hu-n.

Korábban írtuk