Hirdetés

Kocsis Máté bejegyzése szerint a nyilatkozatban az Országgyűlés elítéli a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, és együttérzését fejezi ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozójukat, szeretteiket.

„Magyarország elítéli a terroristákat és az áldozatok oldalán áll. A terrorizmus áldozatainak joguk van megvédeni magukat, és megtenni az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a támadás ne ismétlődhessen meg. Magyarország elismeri Izrael jogát az önvédelemre. Ugyanakkor el kell kerülni, hogy a terroristák elleni háború államok közötti háborúvá váljon. Az Izrael és az arab országok közötti viszony rendezésében történelmi áttörést jelentő Ábrahám-megállapodásokra épülő békefolyamatot fenn kell tartani” – fogalmaz a parlament elé kerülő nyilatkozat.

A dokumentumban az Országgyűlés felhívja a figyelmet arra, hogy az Európába ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett tömegek, akik között ott vannak a terror hívei, a Hamász és más terrorszervezetek megbízottjai is, közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek az európai polgárok, illetve a kontinens biztonságára. Ez a felelőtlen és elhibázott migrációs politika egyenes következménye.

„Az Európai Unió Tanácsa korábban közös álláspontot fogadott el a terrort támogató, terrorcselekményekben részt vevő szervezetekről, amelyet Magyarország irányadónak tekint. Hazánk mindig is küzdött a terrorizmus ellen, és már akkor terroristaként kezelte ezen szervezetek tagjait, amikor nem engedte be őket az ország területére. Hazánk fizikai és jogi határzárral védi határait az illegális bevándorlással szemben, ezzel távol tartja a migrációval együtt járó terrorista veszélyt, és garantálja a magyar állampolgárok biztonságát. Elvárjuk, hogy ezt az álláspontot az Európai Unió minden eszközzel támogassa!” – idézi a beterjesztendő nyilatkozatot Kocsis Máté.

Korábban írtuk