A férfit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. Tíz évre eltiltották a közügyektől, és megállapították, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra a kiszabott szabadságvesztésből. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Hirdetés

A büntetlen előéletű férfi 2016-ban kötött házasságot a későbbi sértett lányával. Apósa italozó életmódját kezdettől fogva nem nézte jó szemmel, és 2019-ben elhatározta, hogy megmérgezi a férfit.

Először 2021 januárjában kevert fagyállót egy üveg pálinkához, amelyet egy 3 deciliteres üvegpalackba töltött, ajándékpapírba csomagolt, amelyre ráírta, hogy „Fogadd sok szeretettel”. Még nevet is írt a címkére, mintha azt valaki más küldené a sértettnek. Az üveget a férfi szarvasi lakásához tartozó postaládában helyezte el.

Az apósa először nem vette észre, ezért a férfi pár nap múlva maga vitte fel a lakásba az üveget, ahol megpróbálta elhitetni, hogy az italt a címkén feltüntetett személytől kapta az apósa ajándékba.

Korábban írtuk

Mivel az ital nem tartalmazott halálos mennyiségű fagyállót, az apósnak – bár ivott belőle többször is – nem lett semmi baja.

Ezután az elkövető egy csatos, színes sörösüvegbe fagyállót töltött, a palackot becsomagolta, és egy sárga jegyzetlapot ragasztott rá, amelyre – hasonlóan a korábbi módszeréhez – saját kezűleg születésnapi üdvözlő üzenetet írt. 2021. szeptember 13-án átadta az üveget apósának azzal, hogy a postaláda alatt találta.

A 62 éves férfi még aznap ivott a fagyállóból, másnap reggelre rosszul lett, majd a kórházban szeptember 26-án elhunyt.