Az Agrárminisztérium (AM) az MTI-nek szombaton küldött közleményében az államtitkárt idézve azt írta, hogy a felhívás célja az alacsony létszámú, védett, őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása azok természetes helyén, a fajták hagyományos tartási, takarmányozási körülményei között.

Hirdetés

A támogatásra várakozáson felüli volt az érdeklődés. A korábbi hasonló segítséghez képest lényegesen több állattartó, jelentősen nagyobb állatlétszám után adott be támogatási kérelmet, így visszaigazolva azt, hogy a segítségre valódi igény és szükség van – mondta az államtitkár. A napokban első körben mintegy 1720 gazdálkodónak bocsátottak ki támogatói okiratot, amellyel három éven keresztül válnak jogosulttá a támogatásra.

Az államtitkár kiemelte, hogy a pályázathoz még egy alkalommal lehet csatlakozni, újabb támogatási kérelmek benyújtására 2023. január 2-31 között lesz lehetőség. A kötelezettségvállalási időszak minden kedvezményezett számára 2024. december 31-ig tart – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk