Amint elúszni látszottak a szivárványkoalíció mandátumszerzési esélyei több baloldali fellegvárnak tartott településen – például Pécsen és Miskolcon –, az EzaLényeg-médiabirodalom hatalmas összegekkel tolta meg a szivárványkoalíció egy-egy jelöltjének a kampányát. A 81 helyi oldalt, nagyrészt lejáratóportált működtető lapcsalád miskolci lábára például nem kevesebb mint 11,5 millió forint jutott, ebből pedig 1 463 tartalmat hirdettek. Az EzaLényeg pécsi kiadására 9,2 millió forintot szántak, ebből 1 976 tartalmukat népszerűsítették a Facebookon.

Hirdetés

Azonban a részben külföldi eredetű tízmilliókból csak néhány mandátumot sikerült megszerezniük a csatatér-választókerületekben, azokat is csak szűk többséggel.

Így például Mellár Tamás (Párbeszéd) mindössze 1 153 szavazat különbséggel futott be 51 597 érvényes leadott voks mellett, Kunhalmi Ágnes (MSZP) győzelme Pestszentlőrincen pedig ennél is szorosabb volt. A XVIII. kerületben egyébként a helyi EzaLényeg 7,5 millió forintot meghaladó hirdetési költéssel kampányolt az elmúlt években Kunhalmi, valamint Gyurcsány Ferenc helyi embere, Szaniszló Sándor mellett.

Amellett, hogy a tavaly március végi–április eleji hirdetett tartalmak a helyi baloldali jelöltek mellett kampányoltak, szinte kizárólag a fideszes jelölteket támadták. Az április 3-i választást követően szinte egyáltalán nem hirdetett az EzaLényeg-lapcsalád, így például Miskolcon és Pécsett sem.

Korábban írtuk

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.