– Összekapcsolódik Magyarország és Horvátország sorsa. Vagy mi lépünk ki az EU-ból, vagy a horvátok lépnek be. Így vagy úgy, de találkozunk. A kérdés csak az, mi lenne a jobb: egy Brüsszeltől független közép-európai államcsoport, vagy ugyanezeknek az államoknak az erős lobbija az EU-n belül. Mekkora egyébként az EU-csatlakozás támogatottsága Horvátországban?

– Minden horvát politikai tábor, s azok a pártok is, amelyek a horvát nemzetgyűlésben, a száborban vannak, a csatlakozás mellett foglaltak állást. Ami a lakosságot illeti, ott is a belépés mellett van a többség.

– Nem változtatta meg a horvát társadalom álláspontját az a vita, ami Zágráb és a hágai nemzetközi bíróság között pattant ki?

– Amíg a nemzetközi bírósággal és az EU-bizottsággal jó volt Horvátország viszonya, addig a társadalom 80 százaléka támogatta a belépést. Mióta megromlott ez a viszony, a támogatás aránya leesett 55-60 százalékra.

– A vita Gotovina tábornok miatt lobbant lángra. Gotovinát ugyanis háborús bűnök elkövetésével vádolja Hága és szeretné elszámoltatni. A nemzetközi bíróság kéri a kiadatását. Nemzeti hősnek tartják a tábornokot Horvátországban?

– Ezt nehéz lenne felmérni. Annyi bizonyos, hogy szülőhelyén és környékén, azaz Zadarban és vidékén feltétlen tiszteletnek örvend, mellette állnak az emberek. És természetesen a pártján van a legtöbb olyan férfi is, aki részt vett a polgárháborúban, nem beszélve azokról a katonákról, akik így vagy úgy, de közvetlen harcostársai voltak. A sajtó és a média felméréseket készít a Gotovina tábornok iránti szimpátia mérésére. Ez eleve megtévesztő persze, mert ide csak olyanok telefonálnak, akik eleve mellette állnak.

– Előfordulhat-e, hogy Horvátország feláldozza Gotovináért a belépését?

– Itt félreértés van, Gotovina tábornok ugyanis nem olyan lényeges személyiség, mint amilyennek mások számára tűnik. Úgy gondolom, Zágráb kiadja őt, persze ha el tudják fogni egyáltalán a horvát hatóságok. Igazából szóba sem jött, hogy ne adná ki őt Horvátország. Ebből a kérdésből semmiféle forrongás, kormánybuktatási kísérlet, vagy más belpolitikai viszály sem keletkezett. Olyan ez, mintha egy Nobel-díjas tudós részegen halálra gázolna négy gyereket. Nem veszik vissza tőle a Nobel-díjat, de a gázolásért felelnie kell. Horvátország egy sor neves vezetőt – főként katonákat – kiadott már Hágának, s egyik esetben sem kerekedett belpolitikai vihar ebből. Gotovináról tudni kell, ő a polgárháború küzdelmeiben emelkedett magasra, eredetileg káplár volt a francia idegenlégióban. Egy sor komoly érdemet szerzett a jugoszláv polgárháborúban, de ez nem jelenti azt, hogy érinthetetlen. Sőt, azt is tudni kell, hogy nem lehet egyetlen ember túsza az egész ország. Feltehetőleg személyesen nem tapad vér a kezéhez, azt viszont nem tudni, mit csináltak a katonái, s ő felelős-e ezért. Ha felelős, akkor Hágába kell mennie. Ha nem, akkor pedig még inkább el kell mennie oda, hogy végképp tisztázódjék a vádak alól.

– Ha elfogják…

– Hága eddig 626 kérelemmel fordult Horvátországhoz a polgárháborúval kapcsolatos okmányok, tanúvallomások, felelősségre vonások ügyében. Ebből 625 kérést teljesítettünk, egyet nem. Mi azt reméltük, hogy számítanak az arányok.

– Az EU-csatlakozás kérdésében a magyarok támogatják a horvátokat. Sőt, a magyar polgári oldal igazából azt szerette volna, ha Horvátország velünk együtt, vagy legalább a bennünket követő körben lép be az unióba. Felkészültebbnek tartjuk, mint azokat, akikkel most kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Brüsszel…

– Mi úgy érezzük, hogy Budapest az elejétől fogva támogatja a belépésünket, s most is erősen ajánlja a felvételünket. Ez jólesik, ennek örülünk. Persze nem szívesen hasonlítgatom most magunkat másokhoz, maradjunk annyiban, hogy a horvátok erősen dolgoznak a saját csatlakozásukon.

– Ami a horvátok belépését illeti, annak már csak közös történelmünk miatt is örülnénk, hisz oly kevés barátunk van az EU-ban és a világban. Másrészt viszont abban reménykedünk, hogy fellendülnek a két ország gazdasági kapcsolatai, s kijuthatunk a tengerhez…

– Ami a gazdasági kapcsolatokat illeti, ott most éppen lassú emelkedés tapasztalható, a szolgáltatások terén gyorsabb és látványosabb a növekedés. Amikor 2000-ben Budapestre érkeztem, 300 millió dollár volt a két ország kereskedelmi forgalma, most már 600 millió.

– A tengeri kikötőkkel kapcsolatos együttműködésnek például az lehetne az értelme, hogy ki tudnánk építeni azokat az Adriára futó fontos kereskedelmi útvonalakat, amelyek Ukrajnából, a Baltikumból, Lengyelországból, Szlovákiából indulnának…

– A vasútvonal már megvan, a teljes autópálya megépítése sem késik sokáig. Már elkezdődtek az első tárgyalások is a kereskedelmi útvonalak kihasználásával kapcsolatosan. Épül egy KIA autógyár a szlovákiai Zsilinában (Zsolnán – a szerk.), s a kocsikat Rijekában szeretnék majd hajóra rakni, s a tengeren túlra indítani. Már folynak a tárgyalások a rendszeres szállításokkal kapcsolatosan, amelyekben Magyarország tranzitországként szerepelne.

– Mi a titka a jó horvát vendéglátásnak? Kellene nekünk néhány adriai horvát vállalkozó a Balatonra, hátha be tudják indítani a tó idegenforgalmát…

– Szerintem önöknek nincs szükségük a Balatonnál a horvátokra. Nem olyan rossz hely az, mint ahogy sok magyar gondolja. Gyakran járok oda, állítom, bizonyos szolgáltatások még jobbak, mint az Adrián. Más kérdés persze, hogy összehasonlíthatatlan a tenger és a tó, vagyis az Adria és a Balaton. Az Adriának s a partján fekvő régi városoknak más a hangulatuk, mint a balatoni üdülő-településeknek. Ez olyan adottságbeli különbség, amelyet tudomásul kell venni. A rivalizálás helyett inkább ki kellene építeni a két ország közös idegenforgalmi stratégiáját. Főként azokra a turistákra számíthatnánk, akik nagy távolságokból érkeznek a térségbe, s igyekeznek több országot is meglátogatni. Leszállhatnának a repülővel Magyarországon, megnézhetnék az Aggteleki barlangot, egyéb nevezetességeket, s aztán átjöhetnének Horvátországba, leereszkedhetnének a tengerpartig. Ugyanez a helyzet az 2012-es labdarúgó Európa-bajnoksággal is, rendezhetnénk közösen, vagy akár hármasban, az osztrákokkal.

– Van-e Horvátországban úgynevezett jugoszláv nosztalgia, vágyakozás Tito rendszere iránt?

– Van. Mint ahogy mindegyik volt szocialista országban. Kisebb volt a munkanélküliség, kisebbek voltak a jövedelmi különbségek, nagyobb volt az emberek biztonságérzete… Ezek a nosztalgiázók szokásos érvei.

– Érdekes, mert Horvátország a polgárháború után megindult a gazdasági fejlődés útján. Ez azért reményt adhat az embereknek, különösen akkor, ha látják, hogy Szerbiában mennyire mozdulatlan maradt minden, sőt, igen jelentősen visszaesett az életszínvonal, a városok kopottak, az autók feltűnően öregek…

– Most sem szívesen hasonlítgatom össze magunkat másokkal, de tény, hogy a szerbek más úton járnak. Milosevics azt találta ki, hogy bárhol is van egy szerb sírhant a világon, az már szerb területnek számít. Ez az elmélet nemhogy a XX. vagy a XXI. században számít korszerűtlennek, de már a XIX. században is az volt. Márpedig a szerbek ennek a szemléletnek az áldozatai. A szerb társadalomnak először is szembe kell néznie a valósággal. Amíg nem kerül sor a megfelelő katarzisra a szerb társadalomban, addig nem tudnak előbbre lépni. Horvátország jó kapcsolatokra törekszik Szerbiával, sőt segíteni is hajlandó. De ez csak akkor történik meg, ha Szerbia elfogadja a demokrácia alapelveit, s elismeri a kisebbségek jogait, legyen szó horvátokról, bosnyákokról, magyarokról. A nagy szerb étvágyat csitítani kellene. Nem sok jele van azonban az álmok elejtésének Szerbiában. Most ünnepelték meg például a csetnikek az egyik háborús győzelmüket, s a rendezvényre elment a szerb-montenegrói külügyminiszter, Vuk Draskovics is. Belgrád nyilvánosan, állami támogatással emlékezik a csetnikekre, akiket egyébként háborús bűnösökként kezeltek Nürnbergben.

– Úgy tűnik, bármilyen kormány vezeti éppen Horvátországot, a társadalom hazafiassága töretlen. Zágráb például minden további nélkül megadta a külföldön élő horvátoknak a kettős állampolgárságot! Ez különösen a tragikus december 5-i népszavazás miatt érdekes és példaértékű Magyarország számára…

– Számunkra teljesen természetes a horvát állampolgárság megadása. Azt is elmondhatom, hogy évente körülbelül 20 magyarországi horvát kér állampolgárságot, amit meg is kapnak.

– Erdélyben megfordult egy kis, 6 ezer főt számláló horvát közösség s szinte már teljesen elrománosodott. Ám amikor minden nehézség nélkül megkapta a horvát kettős állampolgárságot, fordított az életén. Horvát zászló került a faluházra, beindult a horvát nyelvű oktatás, horvátul misézik a pap…

– Biztos van ilyen, bár a konkrét esetről nem tudok. Szerintem a mi útlevelünk praktikus szempontokból is jó lehet az Erdélyben élő horvátoknak, hiszen jól lehet vele munkát keresni és találni külföldön.

– Van-e olyan horvát irodalmár vagy történész, aki a régi horvát-magyar kapcsolatokat emlegeti, élesztgeti?

– A történészek és az irodalmárok hivatalból foglalkoznak ezzel, de ha találkozunk az EU-ban, sokkal élénkebb lesz a két ország kapcsolata, ugyanolyan lesz, mint annak idején. Hadd tegyem hozzá, hagyományosan jó a viszony a két ország között, függetlenül a hatalmon levő kormányoktól. Nagyon jó dolog Budapesten horvát nagykövetnek lenni. Egyszerűen arra ítéltettünk, hogy jó viszonyban legyünk, több ez két állam szokásos barátságánál. Régen, az Osztrák-Magyar Monarchia idején például működött az asszimilációs kényszer, akkor a horvátok csak azért is jól beszélték a nyelvüket. Most viszont a magyarországi horvátok semmiféle veszélyben sem érzik magukat, ezért felejtik a nyelvet. A horvát állam vett is egy épületet Pág szigetén, hogy a magyarországi horvát gyerekek ott üdülhessenek, persze eközben ápolják nemzeti hagyományait, gyakorolják anyanyelvüket. Ezt Magyarország is támogatta 100 millió forinttal.

– Mennyire terjeszkedik a globalizáció Horvátországban?

– Attól félek, ugyanúgy, mint Magyarországon. Tény, hogy nem lehet előle megszökni. De mi is úgy gondoljuk, hogy nem a libát kell eladni a külföldi befektetőknek, hanem a libatojást. Márpedig Magyarország és Horvátország is sok libát adott el…

– Milyen területen ténykednek elsősorban a privatizátorok?

– Főként az idegenforgalomban.

– De hát az tipikusan horvát érdekterület!

– Jó lenne, ha csak horvát kézben lenne, de sajnos nem ez a helyzet. Nagy veszélyt jelent ez a benyomulás. Csábítjuk a nyugati tőkét, de jó lenne, ha nem kész építményekbe fektetnék a pénzt, hanem ők építenének. Ami az ipart illeti, nálunk is van példa arra, hogy megvesznek egy üzemet, aztán leépítik, és ezzel piacot vásárolnak maguknak.

– Tengerparti területet is vásárolhatnak a külföldiek?

– Vásárolhatnak.

– Horvátországban élénken élnek még a délszláv háború emlékei. Eltörli-e valaha a sorkatonai szolgálatot, leépíti-e Magyarországhoz hasonlóan a hadseregét Zágráb?

– Leépítésről szó sincs, mint ahogy a sorkatonai szolgálatot sem törölte el a szábor. Más kérdés, hogy Horvátország NATO-tagságának egyik feltétele a hadsereg átszervezése lesz, úgyhogy valószínűleg át kell állnunk majd a professzionális haderőre.