Bakondi György jelezte: korábban a téli időszakban inkább csökkent az illegális bevándorlók száma, ezen a télen azonban nem ez történt, ebben a viszonylag enyhe időjárásnak is szerepe lehetett.

Hirdetés

A Görögországba és az Olaszországba vezető tengeri útvonalakon érezhető volt a visszaesés, de most már ott is erősödik a migrációs nyomás – tette hozzá.

A balkáni és a tengeri útvonalakon is folytatódik az a migrációs aktivitás, amelynek 2015 után a csúcspontját tavaly érték el – fejtette ki a főtanácsadó.

Bakondi György elmondta: figyelemmel kísérik a határtérség, illetve a balkáni útvonal eseményeit. A határ közelében iráni, iraki, afgán és időnként szír bűnöző csoportok küzdenek egymással az általuk kedvezőnek tartott határszakaszok „uralmáért”, gyakran lőfegyvereket is bevetnek, sebesültek és halottak is vannak.

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott: minden ok megvan annak a határőrzeti, migrációs politikai tevékenységnek a folytatására, amit 2015 óta következetesen végez a magyar kormány.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kitért arra: a migrációs válsághelyzet meghosszabbítása a jogi feltétele volt annak, hogy megfelelő erők, eszközök alkalmazásával hatékonyan tudják őrizni a határon a kerítést, megakadályozzák a migránsok átjutását, illetve vissza tudják irányítani őket. Erre mindaddig szükség van, amíg a migrációs nyomás jelentős – tette hozzá.