Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A vasárnapi műsor vendége volt Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki egy napot töltött el a Peter Cerny Alapítvány munkatársaival, hogy megismerje a szervezet tevékenységét.

Herczegh Anita felidézte, hogy együtt utazott az alapítvány munkatársaival a mentőautóban, több budapesti kórházban is jártak. Tapasztalatairól szólva elmondta: korábban úgy gondolta, hogy egy mentőautónak a lehető leggyorsabban kell haladnia, a koraszülöttek szállításánál azonban a sebességnél sokkal fontosabb a baba nyugalma és biztonsága, ezért az ilyen mentők lassabban közlekednek. Hozzátette: megnyugtató volt látnia, hogy a mentőautó nagyon jól felszerelt, az alapítvány munkatársai pedig a legapróbb részletekre is odafigyelnek, mindenre próbálnak felkészülni. Példaként említette, hogy minden baba kap egy horgolt polipot, amelynek csápjaiba tud kapaszkodni a köldökzsinór helyett.

Herczegh Anita véleménye szerint elhivatottság, szakértelem, tapasztalat és rutin jellemzi az alapítvány munkatársainak a munkáját. Kiemelte: azok az orvosok vagy nővérek, segítők, akik az alapítványban dolgoznak, hihetetlen felelősségteljesen, odaadással, küldetéstudattal végzik a munkájukat. Mint mondta, biztonságérzetet ad számára, hogy milyen jó kezekben vannak azok a babák, akik a Peter Cerny Alapítvány gondozásába kerülnek.

A köztársasági elnök és felesége két tárggyal is támogatja a Jónak lenni jó idei kampányát: 22 óráig lehet licitálni egy értékes pezsgőspohár-készletre és a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet szerzett magyar vízilabda csapat tagjai és vezetőedzője által dedikált plakátra.

Az érdeklődők a https://mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon tekinthetik meg azokat a további felajánlásokat, amelyeket fix áron lehet megvásárolni és azokat a tárgyakat is, amelyekre még lehet licitálni. Emellett a közmédia műsorvezetői még várják telefonon a pénzbeni felajánlásokat. Mindezeken felül az adományvonalon a 13600-as számon a 04-es mellék megadásával vagy a 13600-as számra a 04-es kóddal küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a Peter Cerny Alapítványt.