A Belügyminisztérium 5 milliárd forintos keretösszeggel még tavaly hirdette meg a 2023/2024. évi szociális tüzelőanyag-programot, amely az 5000 lakosúnál kisebb településeken élő családoknak nyújt segítséget a téli tüzelő beszerzésében – idézte fel az AM.

Hirdetés

Kiemelték, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó állami erdészeti társaságok idén is jelentős mértékben kivették a részüket a szociális tüzelőanyag program megvalósításából. A nyertes települések az említett időszakban 95,8 százalékban a cégcsoporthoz tartozó erdészeteknél szerezték be a tűzifát.

Korábban írtuk

Tavaly karácsonyig az önkormányzatok már a rendelt mennyiség 84 százalékát elszállították az állami erdőgazdaságoktól, majd február 15. előtt a fennmaradó mennyiséget is átvették a települések. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb megrendelés a mostani szezonban is a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben gazdálkodó NYÍRERDŐ Zrt. és ÉSZAKERDŐ Zrt.-hez érkezett.

A közlemény kitért arra is, hogy Magyarországon az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság, ami azt jelenti, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem rontják a természetességi állapotukat. A fakitermelés tervszerű gazdálkodás része, amit mindig az erdő megújítása követ.

Az elmúlt 12 évben az állami erdészeti társaságok 1,8 millió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó szociális tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára, hogy minél többen meleg otthonban tölthessék a téli időszakot. Az állami erdészeti cégcsoport amellett, hogy stratégiai szerepet tölt be a lakossági tűzifa-ellátásban, minden évben külön figyelmet fordít a rászorulókra: részt vesz a szociális tüzelőanyag programban, és rőzsegyűjtési lehetőséget biztosít az általa kezelt erdőkben – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.