Már több mint 600 ezren küldték vissza a nemzeti konzultáció kérdőívét – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. 

Fotó: mti, archív, illusztráció

Tuzson Bence közölte: május 6-áig kézbesítik a kérdőíveket, amelyeket május 20-áig lehet visszaküldeni.
    
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormányzat dolgozik a Brüsszel által a nemzeti konzultációval összefüggésben megfogalmazott szórólapszerű levél tételesen megcáfolásán. 
    
Tuzson Bence szerint Brüsszel félreérti a konzultáció kérdéseit. Leszögezte: azok az Európai Unió megújítását szolgálják, ez egy európai párti kérdőív. 
    
Sok kérdésben egyetértünk, vannak azonban olyanok, amelyekben nem engedhetünk, mert azok nem szolgálják Magyarország érdekeit – fogalmazott, utóbbiak közé sorolva a migráció vagy a rezsicsökkentés témakörét. 
    
Az M1 aktuális csatornának Tuzson Bence azt mondta: a nemzeti konzultáció országjárásra indul, amelyet a kormányzat által felkért szakemberek, illetve a kormányzat képviselői tartanak annak érdekében, hogy világossá tegyék a kormányzati álláspontot.

MTI