Hirdetés

Kórházban 4830 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 463-an vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 32 950-en vannak, a mintavételek száma 7 677 571.

Kiemelték: a járvány negyedik hullámának megfékezéséért és az átoltottság növeléséért a kormány november 22-28. között oltási akcióhetet indít, azon a héten az oltatlanok akár előzetes regisztráció, illetve időpontfoglalás nélkül is mehetnek oltásra. A regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasolják akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják megkapni – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a koronavírusos betegek számának növekedése miatt – a járvány előző hullámainak felszálló ágához hasonlóan – a kórházakban ismét növelték a koronavírusos betegek ellátására kijelölt ágyak számát. A betegek védelméért és az egészségügyre háruló teher csökkentéséért egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása – írták.

Fertőzöttek, gyógyultak, elhunytak és beoltottak száma

A kormányzati portál emlékeztetett arra, hogy novembertől kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, valamint az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak, a korábban beoltottakat pedig a harmadik oltás felvételére kérik. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek.

Közölték azt is, hogy a dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, az üzemorvosok rendelkezésére bocsátják az igényelt mennyiségű oltóanyagot.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a védőoltás után kialakuló védettség – minden vakcina esetében – néhány hónap elteltével gyengül, ezért a vírus elleni erősebb védelemért minden 18 év felettinek, akit már több mint négy hónapja oltottak, javasolt a harmadik oltás.

Megjegyzik: az új megbetegedéseket a delta vírusvariáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért arra kérik őket, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat.

Hozzátették, hogy a beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

Korábban írtuk

Mint írták, a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és azt már meg is kapta, aki még nem, továbbra is regisztrálhat a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehet az oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező foglalhat oltásra időpontot: az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (163 953) és Pest megyében (127 679) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (56 180), Hajdú-Bihar megye (49 101) és Győr-Moson-Sopron (48 237). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 19 310 fertőzöttel.