Fotó: facebook.com/Soltész Miklós (archív)
Hirdetés

Soltész Miklós elmondta, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb templomfelújítási programja során – összesen 26 milliárd forintos támogatással – 1800 templomban végezhetnek felújítást, közülük 400 épület a Kárpát-medence magyarlakta településein található.

Az államtitkár hozzátette, a szakrális épületek megszépülésével gazdagodnak a helyiek és a turisták is vonzóbb környezetbe érkezhetnek.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára elmondta, választókörzetében 125 millió forintból hat katolikus, három református és egy evangélikus templom szépülhet meg.

Aradszki András, Érd és térsége KDNP-s országgyűlési képviselője kiemelte, a sóskúti templom mellett további két katolikus templomban, valamint három református templomban végezhetnek felújításokat 15-15 millió forint értékben, valamint a választókerületben további két kisebb felekezet is kapott hasonló összegű támogatást.

Korábban írtuk