A beléptetettek közül a rendőrség 239 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – tájékoztatott a rendőrség.

Hirdetés

Az ukrajnai háború elől szerdán 404 ember, köztük 112 gyermek érkezett Budapestre vonattal – tudatták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte csütörtökön a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is – fűzték hozzá.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – áll a közleményben.

Korábban írtuk