A mai európai történetírás nagyon súlyos kritikával illeti a korábbi évszázadokat, pedig aki nem tud büszke lenni saját múltjára, nincs oka megvédenie magát. Ezért fontos, hogy Európa öntudatosan vállalja örökségét – mondta Máthé Áron történész az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

A nándorfehérvári diadal 560. évfordulója kapcsán hozzátette, Európa önmagát, közös élménykincsét kérdőjelezi meg állandóan, a keresztes hadjáratokat például „borzalommal” emlegetik általában, miközben az iszlám államalakulatok által csaknem ezer éven át Európa ellen vezetett hadjáratokról ilyen kritikai nézőpontból szinte egyáltalán nem esik szó. Úgy vélte, fontos lenne újraértelmezni a fogalmakat, történelmi személyeket és folyamatokat.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Mint mondta, Európa akkor is megosztott volt, és ma is az, bár az egységnek voltak szervezeti keretei. Európa egyik legnagyobb erőssége, hogy közös kultúrán, közös háttéren túl kisebb politikai egységekre tagolódik, tehát ha valahol felfordulás támad, az nem biztos, hogy alapjaiban érinti a többi államot. Ez olyan tagoltsági jellemző, ami komoly előnyt is jelenthet – jegyezte meg.

MTI

Fotók: http://www.shutterstock.com/illusztráció