Az elmúlt napokban sok téma is felmerült, amellyel kapcsolatban a főpolgármesternek kérdéseket akartak feltenni a sajtó képviselői, azonban ezt a Fővárosi Közgyűlés előtt ismét nem tehették meg, ugyanis Karácsony Gergely, a már tőle megszokott módon a pódium mögül, hátul sunnyogott be a hivatal nagytermébe.

Hirdetés

Egyszerűen nem nyilatkozik

Karácsony Gergely az elmúlt napokban kizárólag a Budapest-bérlet ügyében volt hajlandó megszólalni. Az üggyel kapcsolatban egy sajtótájékoztatót is összehívtak a Városházán, ahol kizárólag a témában lehetett kérdezni a főpolgármestert. 

A Lánchíd-botránnyal kapcsolatban azonban Karácsony láthatóan homokba dugja a fejét, annak ellenére, hogy már három feljelentés is érkezett a hatóságokhoz a Lánchíd felújításával, valamint az ügyhöz köthető, Vig Mórnak történt 1,4 milliárdos utalással kapcsolatban.

Sikkasztás és költségvetési csalás gyanújával is feljelentést tett Tényi István a Karácsony Gergelyék által felújított Lánchíd-ügyben. A Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: szerinte megállapítható a sikkasztás gyanúja, miután az A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalt Vig Mórnak, amiből 900 milliót készpénzben fel is vettek. Vig Mór ezenfelül tartalomgyártásért 22 millió forinttal tartozik a Hír TV-nek. Ebben az ügyben Tényi István csalás gyanújával fordult a BRFK-hoz.

Korábban írtuk

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.