Trócsányi László közölte: megtisztelő feladat volt számára öt éven át az Európai Parlamentben dolgozni, de – mint írta – „ezt is, mint mindent, tudni kell abbahagyni”.

Hirdetés

„A 2024-es európai parlamenti választásokon nem kívánok indulni, a mandátumom lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként, a magyar felsőoktatás sikeréért szeretnék dolgozni” – írta az EP-képviselő, majd hozzátette: az egyetemen több mint nyolcezer hallgató tanul, „felelősségünk van a jövő generációkért”.

„Célom, hogy olyan fiatalok hagyják el egyetemünk kapuját, akiket fel tudtunk vértezni kellő tudással és hivatástudattal” – emelte ki Trócsányi, majd hozzátette: a Magyar Jogász Egylet elnökeként a jogásztársadalom számára is alkotó munkát kíván végezni a következő esztendőkben.

Trócsányi László, az Európai Parlamentben jelenleg az alkotmányügyi bizottságnak a tagja, a külügyi bizottságnak pedig a póttagja. A pozíciókat illetően úgy nyilatkozott: mindkettőt hasznos szakmai tapasztalatnak tartja.

„A brüsszeli tapasztalatokat és kapcsolatokat kamatoztathatom a tudományos életben és az egyetemen egyaránt. Viszont itt az idő, hogy jöjjenek a fiatalok” – fogalmazott.

Szavai szerint nagy feladat az övék, a jelenlegi Európai Unió ugyanis – mint kiemelte – válságban van. Nincs önbizalma, a belső identitásviták miatt elbizonytalanodott – hívta fel a figyelmet.

„Reméljük, hogy a nyári európai parlamenti választások kimenetele pozitív fordulatot hoz majd. Hajrá, Magyarország! – tette hozzá Trócsányi László.

Korábban írtuk