Ha több mint hárommillió 300 ezer ember „egy irányban mond véleményt”, akkor a kormánynak erkölcsi kötelessége azt figyelembe venni – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az ország nagy részén az emberek jól látták a problémát, függetlenül attól, hogy közvetlenül érintette-e őket a tavalyi migránsáradat.

A politikus szerint a vasárnapi népszavazási eredmény erős felhatalmazás ahhoz, hogy a kormány egységes és erős európai politikát tudjon megvalósítani.

A betelepítési kvóta helyett az uniónak végre a határok védelmét kell megoldania, és Európán kívül kell segítenie – mondta.

Tuzson Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta: a népszavazás eredményként el kell indulnia egy jogalkotási folyamatnak, annak menetrendje szerint néhány héten, hónapon belül lesz eredmény.

Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnöknek az összes európai fórumon fel kell lépnie, és segíti a kormány munkáját, hogy ennyi ember mellette áll.     „Az Európai Unió vezetésében is olyan emberek ülnek, akik magukat demokratának vallják, és nem tehetik meg, hogy az emberek véleményét figyelmen kívül hagyják” – fogalmazott az államtitkár.

A népszavazáson kapott felhatalmazás elég ahhoz, hogy Magyarország nemet tudjon mondani a kényszerbetelepítésre, a fegyverzet most már erős, ezzel élni is kell, és élni is fog a magyar kormány„ – hangsúlyozta Tuzson Bence.

MTI