Fotó: MTI/Lakatos Péter
Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond az 1956-os szabadságharcos, volt országgyűlési képviselő, Wittner Mária emlékére rendezett kiállítás megnyitóján a dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központban 2024. február 20-án

Tuzson Bence a VOKE József Attila Művelődési Központban rendezett Készültem az útra című emlékkiállításon kijelentette: „mi, magyarok a lelkünkben úgy érezzük, hogy 1956 is – úgy, ahogy 1848 is – itt van velünk, itt van mellettünk”.

Hirdetés

Hozzátette, ha Wittner Máriával beszélgetett az ember, úgy érezhette, „összekötődik az idővel, összekötik ’56-tal”. Magyarország története nemcsak a nagy emberek történetéből áll, hanem mindannyiunk történetéből, történelméből – fűzte hozzá a miniszter.

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott, a magyar történelem abban él, hogy „átadjuk saját történeteinket, történelmünket az utódainknak”, és ők is továbbadják; ebből a sok kis történetből fog összeállni az, amit magyar történelemnek, magyar kultúrának nevezünk.

Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kiállítást még nyolc helyen mutatják be; a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjától, február 25-étől „el fogunk jutni június 9-ig, Wittner Mária 87. születésnapjáig”, ami egyben az önkormányzati és az európai parlamenti választás időpontja.

A Készültem az útra – Wittner Mária-emlékkiállítás első alkalommal február 29-éig látogatható Dunakeszin, a VOKE József Attila Művelődési Központban.