Fotó: MTI/Molnár Edvárd
Székelytornyos, 2021. március 12. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke (j2) és Hajnal Jenõ, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke (j) megkoszorúzza a bukovinai székely telepesek emlékét õrzõ haranglábat a vajdasági Székelytornyoson 2021. március 12-én. MTI/Molnár Edvárd
Hirdetés

A politikus az államtitkárság ajándékaként sportszercsomagokat vitt két vajdasági településre, vajdasági körútjának minden állomásán pedig a vakcináció fontosságáról beszélt.

Véleménye szerint „csak akkor tudunk visszatérni a közösségi élethez, ha minél többen regisztrálnak a szükséges helyeken, és minél többen megkapják a vakcinát”. Ha sokan felveszik a vakcinát – mondta-, akkor talán nyárra jelentősen javulhat a járványhelyzet, és vissza lehet térni a normális élethez, illetve meg lehet valósítani a tervezett programokat is.

Potápi Árpád János emellett látogatásának gyakorlati célját is ismertette. A nemzetpolitikai államtitkárság több mint 1500, a Kárpát-medencében magyar gyerekeket nevelő általános- és középiskolának adományoz egyenként mintegy százezer forint értékű sportszereket. A Vajdaságban pénteken egy gunarasi és egy bácskossuthfalvi általános iskola kapott sporteszközöket. A politikus elmondta: az a cél, hogy erősítsék a fiatalságot, támogassák az egészséges életmódra nevelést, valamint a közösségformálást.

Potápi Árpád János az eseményt követően az MTI-nek elmondta: 2021 a nemzeti újrakezdés éve, ezen belül pedig az államtitkárság úgy döntött, hogy a hónapoknak további tematikát ad. Így a január a sport, a február a gyermekegészség, a március pedig a közösségek hónapja lett.

Korábban írtuk

„Ez talán azért is van így, mert március 15. kiemelkedő eseménye ennek a hónapnak” – magyarázta az államtitkár, majd hozzátette: a nemzeti ünnepek erősítik a magyar nemzeti közösséget.

„Úgy gondoljuk azonban, hogy a közösségépítés szempontjából, és a nemzetpolitika szempontjából is egyre inkább kiemelkedik a sport mint közösségépítő és nemzetformáló erő”.