Hornung Ágnes hangsúlyozta, hogy a kormány családpolitikájának három pillére van: az otthonteremtés támogatása, továbbá az anyagi biztonság és a döntés szabadságának biztosítása.

Hirdetés

Az otthonteremtéssel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kormány szerdán elfogadta az új támogatást, a csok pluszt, amit 2024. január 1-jével vezetnek be.

Az úgynevezett városi csok helyébe lépő új konstrukcióban a családok 3 százalékos fix kamatozású államilag támogatott hitelt vehetnek fel akkor, ha újabb gyermeket vállalnak, és ha az első közös otthonukat teremtik meg, vagy nagyobba költöznek, esetleg a saját házukat kívánják bővíteni – ismertette az államtitkár, hozzátéve: a gyermekek számától függően a támogatás összege 15-50 millió forint lehet.

Hornung Ágnes kitért arra, hogy Debrecenben jelenleg nyolc új bölcsődefejlesztési projekt zajlik, ezek közül négy intézmény – a Nagysándor-telepit is beleértve – a református egyház fenntartásában nyitja majd meg kaput, több mint 230 férőhellyel. Pályázati támogatásuk összege mintegy 3,5 milliárd forint.

Korábban írtuk

Kifejtette, a református fenntartású bölcsődék, szolgáltatások száma folyamatosan növekedett az elmúlt években; Magyarországon összesen 16 bölcsőde, 25 minibölcsőde és 54 családi bölcsőde működik református fenntartásban. Mindez mintegy 1100 férőhelyet jelent a három éven aluli gyermeket nevelő családok számára – jelezte Hornung Ágnes.

Az adatok nagyon biztatóak, nemcsak az egyházi, hanem az állami és a civil szervezetek által működtetett bölcsődék szempontjából is, ugyanis az országos lefedettség jelentősen javult – mondta. Míg 2010-ben 326 településen volt biztosított az ellátás, addig napjainkra már több mint háromszor annyi, 1100 településen segíti a családokat bölcsődei szolgáltatás, mintegy 63 ezer férőhellyel, a 2010-es 32 ezerhez képest – fűzte hozzá.

A kormányzati döntéshozatalra jellemző családbarát politikát jelzi az is, hogy 2014 és 2022 között több mint 200 milliárd forintot fordítottak a férőhelyek bővítésére – emelte ki az államtitkár.

A Debrecen-Nagysándor-telepi Református Missziói Egyházközség fenntartásában működő bölcsődéről a gyülekezet lelkipásztora, Iszlai Endre ismertette, hogy az egyházközség sikeres támogatási kérelmet nyújtott be a Miniszterelnökséghez a bölcsődei nevelés fejlesztésére.

Az Új bölcsőde kialakítása Debrecen-Nagysándor-telepen című projekt célja, hogy egy 56 férőhelyes, négy csoportszobás nevelési intézmény jöjjön létre a helyi igényeknek megfelelően, segítve ezzel a három év alatti gyermekek elhelyezését, a szülőknek pedig a munka világába való visszatérést – közölte.

Elmondta: a beruházásra 839,93 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az egyházközség, amelyből az Európai Unió felé elszámolandó forrásrész 662,66 millió forint, a hazai forrásrész pedig 177,27 millió.

Széles Diána (Fidesz-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta, hogy Debrecen 12 önkormányzati bölcsődéje közül bármelyikre nyugodt szívvel bízhatják a gyermekeiket a szülők, azonban megvan a lehetőségük arra is, hogy az egyházi nevelési intézmények közül válasszanak.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt: az elmúlt években dinamikus fejlődésen, változáson mennek keresztül Debrecen különböző területei. Közlése szerint büszke arra is, hogy a városban az oktatási-nevelési intézmények több mint 20 százaléka egyházi fenntartásában működik.