Fotó: MTI/Kiss Dániel
Hargitai János, a térség kereszténydemokrata párti országgyûlési képviselõje (k), Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelõs államtitkára (j2), Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese (j), Bencze László, Duna Aszfalt Zrt. területi igazgatója (b2) és Rácz Attila, a Strabag Építõ Kft. ügyvezetõje és mûszaki direkció vezetõje, területi igazgató (b) az M6-os autópálya Bóly-Ivándárda (országhatár) közötti szakasz alapkövének letételén a baranyai Nagynyárádon 2021. július 13-án.
Hirdetés

Mosóczi László az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda országhatár közötti 20 kilométeres, nettó 88,7 milliárd forintból 2024 elejére megépülő új szakaszának alapkőletételén hangsúlyozta: a gazdaságélénkítést is megalapozó kiemelt szakpolitikai törekvés, hogy a megyei jogú városok és az országhatár gyorsforgalmi utakkal is elérhető legyen.

Négy év múlva már minden megyei jogú városnak lesz négysávos közúti összeköttetése, az évtized közepére a 2010-es háromhoz képest tizenegy határállomásig juthatunk el gyorsforgalmi utakon – tette hozzá.

Az államtitkár szerint e fejlesztések „közelebb visznek” azon terv megvalósulásához is, hogy Magyarországon bármely településről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út.

„Ez az elvárás öt évvel ezelőtt a települések fele és a lakosság háromnegyede esetében teljesült, 2025-re ugyanakkor a hazai települések háromnegyedére és tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy félórás közelségben van egy négysávos úthoz” – jelentette ki.

Úgy vélte, a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat kiterjedtsége ezzel egyre inkább megfelel az emberek elvárásainak és a vállalkozások igényeinek, ami azért fontos, mert a közutak színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei, városai gazdasági fejlődését, a családok életminőségét.

Korábban írtuk

Mosóczi László utalt rá, hogy a közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg 3600 milliárd forint keretösszegű útprogram összegzi.

A kormány tavaly decemberben négy projekt kivitelezéséről és több mint hetven előkészítéséről döntött – fűzte hozzá, majd rámutatott, a négy kivitelezésre – amelyek egyike az M6-os Bóly-Ivándárda szakasza – 430 milliárd forintot különítenek el a 2021-2024 közötti éves költségvetésekben.

Az államtitkár a Bóly-Ivándárda országhatár közötti sztrádaszakaszról azt mondta, hogy a fejlesztés javítja a közlekedési feltételeket Dél-Baranyában, és beköti Villány térségét a hazai és nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba.

A beruházással teljes körűen kiépül a Balti-tenger és az Adria közúti kapcsolatát megteremtő észak-déli folyosó magyarországi szakasza – mondta el.

Mosóczi László szólt arról is, hogy Horvátországban is épül a sztráda Pélmonostor és az országhatár között, így van rá esély, hogy Horvátország és Magyarország képviselői közösen tartsák az útszakaszok átadását jelző szalagátvágást.

Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az új gyorsforgalmi autópályaszakasz kaput nyit a balkáni országokon keresztül a törökországi, valamint Zágráb felé az olaszországi piacra.

Hozzátette, hogy a sztráda fontos a magyar-szerb-horvát határ közelében fekvő Mohács logisztikai szerepének erősítése szempontjából is. Ezt a szerepet az úton kívül a már épülő közforgalmú kikötő és a ma még tervezett Duna-híd is növeli.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese azt közölte, a Bóly-Ivándárda autópályaszakasz mentén Nagynyárádnál pihenő, Ivándárdánál ellenőrzőállomás, Babarcnál mérnökségi telep létesül a használat és az üzemeltetés XXI. századi követelményeinek kielégítésére.