Fotó: MTI/Lehoczky Péter
Hirdetés

Zsótér Károly (Fidesz-KDNP) polgármester az átadón azt mondta, a város lakóinak régi álma vált valóra a bölcsőde megépítésével.

Az önkormányzat tíz éve tervezte, hogy egy minden igényt kielégítő bölcsőde kialakításával segítik azokat a szülőket, akik kisgyermekük születését követően vissza szeretnének térni munkahelyükre. A beruházásra 2020-ban a város 750 millió forintos uniós támogatást nyert el. Az építőipari árak emelkedése miatt ez azonban nem lett volna elegendő a fejlesztésre, amely végül a kormány további 230 millió forintos támogatásának köszönhetően valósulhatott meg – tudatta a politikus.

A kisgyermekek gondozását, felügyeletét, az épület működtetését tizennégyen fogják ellátni, ezzel ennyi új munkahely is létrejön a kisvárosban – közölte a polgármester.

Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, az új bölcsődével a Mindszenten elérhető szolgáltatások köre olyan új elemmel bővült, amely egy városban nélkülözhetetlen.

Korábban írtuk

A családoknak komoly könnyebbséget jelent, biztonságot ad az új bölcsőde, amely a város megtartóerejéhez is nagy mértékben hozzá fog járulni – hangsúlyozta a politikus.

Kiszely Róbert tervező elmondta, a négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették föl. A kétszintes, a mintegy 760 négyzetméteres épületben az egyenként 12 férőhelyes csoportszobák és szociális helyiségek mellett kialakítottak egy konyhát is. Az épülethez játszóudvar kapcsolódik pancsolóval, párakapuval, játékokkal, a kerítésen kívül pedig parkolókat alakítottak ki. A bölcsőde energiaellátását részben napelemek biztosítják.

A projekt része volt az új bölcsőde szabályos működéséhez szükséges felszerelések, berendezések, készség és képességfejlesztő eszközök, játékok, valamint informatikai eszközök beszerzése is. Az épület kivitelezője a hódmezővásárhelyi székhelyű Építészmester Zrt. volt.