Fotó: MTI/Komka Péter
Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztosa (b3), Horváth László, a térség fideszes országgyûlési képviselõje (j2) és Holló László polgármester (j5) a hivatal dolgozóival együtt átvágja a nemzeti színû szalagot a Magyar Falu Program keretében felújított polgármesteri hivatal és faluház átadásán Markazon 2023. július 6-án.

Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar Falu Program sikereihez kellett a források bősége, melynek köszönhetően Heves vármegyébe az elmúlt 4 évben ezen a csatornán 30 milliárd forintot meghaladó összegű támogatás érkezett. Ebből a pénzből a falvak lakóinak életminősége javult egyebek mellett a falusi CSOK, az útfejlesztések, az intézmények felújítása, a kisboltok megmentése és a kisvállalkozások támogatása révén – tette hozzá.

Az eredményekben fontos része van annak is, hogy a fejlesztési igényeket maguk a falvak fogalmazták, fogalmazzák meg, „legyőzhetetlen csapatot” alkotva. Emellett a program rugalmas, egyszerű és mentes minden felesleges bürokráciától – mondta.

A 2018-ban megkezdett munka folytatódik, a kormány ennek segítségével legyőzi a korábban a kistelepülésekre jellemző, negatív tendenciákat – közölte.

Ehhez a legfontosabb eszköz az infrastruktúrafejlesztésen kívül az alapvető közszolgáltatások biztosítása, minőségük javítása- közölte.

A kormánybiztos úgy fogalmazott: Markaz nem lakópark, hanem valódi falu.

Sokan vágynak arra, hogy ilyen környezetben éljék le az életüket: egy festői szépségű, csendes, nyugodt kistelepülésen, jó közösségben. Ehhez képest korábban évtizedeken át komoly tempóban csökkent Markaz népessége a magyarországi falvak 80 százalékához hasonlóan. Nem a településsel volt gond: elsősorban a fiatalok költöztek el, mert erre kényszerültek boldogulásuk érdekében – húzta alá.

Mára a népességfogyás Markazon is megállt, ami a program talán leghitelesebb értékmérője – tette hozzá.

Hirdetés

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: választókerülete 56 településéből csak egyetlen lélekszáma haladja meg az 5000 főt.

Korábban volt olyan politikai vezető, aki a falvakat elavult településformának tekintette. Ezzel szemben a kormány a falvakat értéknek tekinti, melyeknek nagy szerepe van a vidéki kultúra és az élet megtartásában – hangsúlyozta.

A Magyar Falu Program apró, de nagyon fontos megoldásokat nyújt a kistelepüléseknek – közölte, megjegyezve: választókerületében mindezt eddig mintegy 15 milliárd forint értéken tette.

Holló László, Markaz független polgármestere elmondta: a több lépcsőben, 2017 óta megvalósult beruházássorozat részeként közel 180 millió forintból újult meg a helyi polgármesteri hivatal és faluház. Ezen belül 143 millió forintot uniós és állami támogatásból energetikai korszerűsítésre fordítottak, míg a Magyar Falu Program pályázatán további 25 millió forintot nyertek az intézmény elektromos hálózatának cseréjére. Az épület fejlesztéséhez a helyi önkormányzat 10 millió forint önerővel járult hozzá.

Korábban írtuk