A gazdák számára kiemelten fontos információ, hogy az egységes kérelemben megadott adataik az eGN rendszerben július második felében jelennek majd meg. Emellett a Nébih már most bővítette a gazdák által elérhető funkciók körét az eGN-ben, aminek köszönhetően tovább csökkennek a gazdálkodók adminisztrációs terhei. A Nébih célja a jövőben is az, hogy a folyamatos fejlesztések által egy kifejezetten felhasználóbarát felületen tudják elvégezni az adatok feltöltését a gazdák.

Hirdetés

A minisztérium közleménye kitért arra is, hogy a mostani fejlesztés eredményeként két új lehetőséggel élhetnek a gazdálkodók. Egyrészt lehetővé vált a „Másolás” funkció a rendszerben, amellyel egy adott területen elvégzett műveletet a gazda könnyedén fel tud vinni minden olyan további táblára, ahol ugyanazt a munkaműveletet végezte el.

Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a hasznosítások másolása közben csak azonos művelési ágú termőhelyekre történhet másolás, míg a műveletek esetében a gazdák választhatnak a termőhelyek és hasznosítások között. Nagy előnye az új funkciónak, hogy a műveletek közül a növényvédelmi megfigyelés másolható akár a kapcsolódó műveletekkel is.

Másik újdonság az adatok exportálhatóságához kapcsolódik. Nagy igény mutatkozott arra a gazdák részéről, hogy a feltöltött adatok exportálhatók legyenek Excel (xlsx) formátumba is. Ez most lehetővé vált, mind „nyomtatóbarát”, mind pedig széles formátumban is, amely inkább az adatok elemzésében nyújt segítséget. Érdemes figyelni arra, hogy egy legenerált fájl csak korlátozott ideig tölthető le, de az aktuális adattartalomról újabb változat bármikor generálható – részletezte az AM közleménye.

A rendszerrel kapcsolatban a jövőben is figyelemmel kíséri a Nébih a gazdák és egyéb szolgáltató cégek észrevételeit, igényeit és igyekeznek azokat figyelembe véve továbbfejleszteni az eGN-t.

Korábban írtuk