Szombati online sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus hangsúlyozta: változni fog az európai és a hazai egészségügyi intézményrendszer minősége, mivel az előző hétéves uniós finanszírozási ciklus 410 millió eurója helyett a jövő januártól kezdődő költségvetési periódusban 5,1 milliárd eurót fordít erre a célra a közösség.

Hirdetés

Elmondta: azért kezdeményezték az unió egészségügyi programját, mert minden európai polgárnak ugyanaz a színvonalú egészségügyi ellátási minimum jár.

Megemlítette, hogy a szorosabb egészségügyi együttműködés programját előbb az Európai Parlament, most pedig az Európai Tanács is megszavazta, hozzátéve, számára meglepő módon Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány is támogatta az általa kezdeményezett folyamatot.

Ujhelyi István szerint a döntés eredménye a több koordináció mellett közös elvárások megfogalmazása lesz, valamint az, hogy tagállami kormányzati programokat támogat közös szabályok alapján az unió. Annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a programban jelentős források állnak rendelkezésre az önkormányzatok egészségfejlesztési, népegészségügyi projektjeinek támogatásához, és ezt a pénzt nem az adott tagállam kormánya, hanem az unió osztja el.

Korábban írtuk

Szeretnék, ha felállna olyan közös európai orvosi hadtest, amely oda megy, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá – említett példát az együttműködésre a szocialista politikus. Hozzátette: tanulni kell a pandémia kezdetben nehézkes kezeléséből, a többi közt közös eszközbeszerzéssel, koordinációval, képzéssel.

Az elmúlt napok történéseiről szólva úgy fogalmazott, Orbán Viktor „útonálló módjára” zsarolta meg az Európai Uniót, de „kellő választ kapott”, hiszen talált ugyan kommunikációs menekülőutat, de a közösség költségvetését és az uniós újjáépítési alapot érintő döntések végül a korábbi hónapok megállapodásai alapján születtek meg.

ONLINE SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ – 2020.12.12.

❌ MÁR JÖVŐRE ÉREZHETJÜK AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGÜGYI UNIÓ ELŐNYEIT! ❌▶ Ujhelyi István sajtótájékoztatója

Posted by Ujhelyi István dr. on Saturday, December 12, 2020