– Nem szövegelni kellene, hanem cselekedni – reagált Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke arra, hogy Karácsony Gergely Soproni Tamás VI. kerületi polgármesterrel bejelentette, hogy nem mondanak le a Nyugati tér rendezéséről.

Hirdetés

– Bár a kormány leállította a Nyugati pályaudvar és környezetének fejlesztését, mi továbbvisszük a korábbi tervek elveit, így a Nyugati tér újra igazi városi találkozótér lehet

– fogalmazott Karácsony Gergely. Soproni Tamás pedig azt mondta, hogy a Nyugati pályaudvar és környéke Budapest talán legkiaknázatlanabb környéke, de a fejlesztés irányvonala nem mindegy.

– Arról kellene beszélni, hogyan nézzen ki a tér a felüljáró lebontása után, hogyan vezetik át a villamost. Miután erről már született egy konszenzusos döntés, ezt végre kell hajtani. Ez annyira régi ügy, hogy már Demszky Gábor is le akarta bontani

– tette hozzá Dorner Lajos.

A Metropolnak az üggyel kapcsolatban Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub szakértője kiemelte: ez a terv illeszkedik abba a folyamatosan érzékelhető, a körülmények figyelembevételét nélkülöző ötletelésbe, amelynek célja, akár környezetkárosítás árán is, az autósok fővárosból történő kiszorítása.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek korábban úgy fogalmazott, hogy Karácsony Gergely megint csak a „tervek elveit” viszi tovább, a konkrét munkavégzésről és a főváros feladatairól hallgat.

Szerinte a szavak főpolgármestere azért sajnálkozik, mert a kormány nem végez el egy feladatot, ami egyébként a főváros dolga. Nem Karácsony Gergelynek jutott eszébe a Nyugati tér és a felüljáró kérdésének rendezése, nem a baloldal készített rá előzetes terveket, és nem is a főváros nyújtott be rá uniós támogatási igényt.

Mindezeket a kormány által létrehozott Budapesti Fejlesztési Központ készítette elő. Most, hogy Brüsszel pénzt visszatartó zsarolása és az elhibázott szankciók miatti gazdasági nehézségek miatt át kell gondolni, hogy mire jut pénz, Karácsony Gergely saját feladatainak elvégzése helyett ismét csak a kormányt támadja. A Nyugati tér közlekedésének és felszíni térrendezésének feladata a főváros feladata. Karácsony Gergely három év szövegelés után elkezdhetne dolgozni – jegyezte meg Wintermantel Zsolt.

Korábban írtuk