A Fővárosi Főügyészség azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a vádlott, aki tanulmányait Magyarországon folytatta, 2017-ben ismerkedett meg későbbi feleségével. A párnak 2018-ban gyermeke született, később pedig házasságot is kötöttek – tették hozzá.

Hirdetés

Nem sokkal később azonban a kapcsolatuk megromlott, rendszeressé váltak közöttük a viták és veszekedések. A nő kérésére a férfi elköltözött, de ezt követően is zaklatta a feleségét – írták.

A feleség időközben pert indított a házasság felbontására, és a bíróság úgy rendelkezett, hogy a férj a gyermekével kizárólag kéthetente, és csak meghatározott időtartamban tarthat kapcsolatot, egy budapesti családsegítő intézményben.

A közlemény szerint a férfi ezután elhatározta, hogy megöli a nőt, mégpedig a kapcsolattartás következő napján, 2021. április 24-én. Tudta, hogy a nő mindig gépkocsival érkezik, ezért az elkövetés helyszínéül a nő gépkocsiját választotta.

Korábban írtuk

A vádlott a gyilkosságot és annak leplezését részletesen kitervelte: délelőtt a hátizsákjába tett több, sötét színű ruhadarabot, köztük egy maszkot is, és egy nagyméretű kést, majd kerékpárral elindult a kapcsolattartásra kijelölt zuglói intézményhez.

A helyszín közelében felvette a sötét színű fedőruházatot, magához vette a kést, és várta a sértettet. A nő hamarosan megérkezett a gyermekkel, leparkolta az autójával és abban várták a kapcsolattartásra érkező férfit.

A jármű jobb első ülésére beszálló vádlott azonnal rátámadt a vezetőülésben ülő sértettre. A férfi a támadás során módszeresen, rendkívüli embertelenséggel és brutalitással, kitartóan, testszerte szurkálta és vagdosta a sértettet. A nő próbált védekezni, a szúrásokat elhárítani, közben hangosan segítségért kiáltozott – áll a közleményben.

A nő a helyszínen meghalt, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg – tették hozzá. A két és fél éves gyermek a hátsó ülésen mindvégig szemtanúja volt édesanyja brutális bántalmazásának és halálának.

A vádlott ezután elfutott, majd a környező épületeket megkerülve tért vissza a támadás helyszínére. Ezalatt levette az elkövetéskor viselt sötét színű fedőruházatot, amit az út melletti szeméttárolókba dobott.

Az autóhoz visszaérkezve igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy csak akkor és ott szembesült a nő elleni támadással, a rendőrök azonban elfogták.

A Fővárosi Főügyészség a férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával.

A főügyészség továbbá az apa szülői felügyeleti jogának megszüntetésére is indítványt tett. A vádlott letartóztatásban van – közölte az ügyészség.