Hirdetés

A Magyar Nemzet megszerezte Fuzik Zsolt terjedelmes gyanúsítotti vallomásának egyes részleteit. A lap szerint a férfi fontos információkat osztott meg a nyomozókkal a Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármestert is érintő korrupciós ügyben. A vallomásból részletes kép bontakozik ki arról, hogy ki, mikor, hol és mennyi vesztegetési pénzt kaphatott.

Mint ismert, a KNYF tegnapi közleményében azt írta,

a Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

A nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – több helyszínen, köztük a zuglói önkormányzat épületében, kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.

„A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. Mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt” – írták.

A Magyar Nemzet birtokába került vallomásrészletek alapján a három alkalommal hárommillió forintot kérő helyi politikus szintén Horváth Csaba polgármester lehet.

Korábban írtuk

A pénzek átadásáról a lap szerint Fuzik így vallott:

Mind a kettőjüknek személyesen én adtam át a pénzt készpénzben” – mondta Horváth Csabáról és társáról. Kiemelte: „Biztos vagyok benne, hogy a pénzek átadásában senki más nem vett részt rajtam kívül.”

Fuzik elmondta a nyomozó hatóságoknak, hogy a vesztegetési pénzt a SIS Parking Kft. hamis számlák beállításával gazdálkodta ki.

– Ez a folyamat 2019 őszén ért véget, eddig az időpontig […] Horváth Csabának 3-4 alkalommal adtam át összesen kb. 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor ezt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt – mondta Fuzik a hatóságoknak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az ügyben más szocialista politikus is érintett.

További részletek ITT olvashatók.