Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. május 27.)

Gepostet von Magyarország Kormánya am Mittwoch, 27. Mai 2020
Hirdetés

Müller Cecília ismertette: az elmúlt napon 22 új esetet regisztráltak, és 6 idős, krónikus beteg hunyt el. Az aktív fertőzöttek száma 1432, kórházban 430 beteget ápolnak, közülük 25-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Mint mondta, az adatokból jól látszik, hogy az elmúlt napokhoz képest nem változott a 100 ezer lakosra jutó megbetegedési szám, ez most 39. Továbbra is Budapesten betegek a legtöbben, majd a sorrend Zala, Fejér, Komárom és Pest megye. Közölte, hogy a járvány eddigi szakaszában kevés beteg került ki a fiatalok és a gyerekek közül, és 30 év alatt nem volt haláleset a koronavírussal összefüggésben Magyarországon.

Az országos tisztifőorvos közölte: új beutalási rendet, a „betegútra vonatkozó algoritmust” állítottak össze az egészségügyi szolgáltatók részére, amely tartalmazza, hogy melyik beteget melyik egészségügyi intézményben kell elhelyezni.

Korábban írtuk

A szakember továbbra is arra kérte az ellátókat: tartsák be azt, hogy csak időpontra hívják be a betegeket, elkerülve ezzel a zsúfoltságot.

Szólt arról is: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a januártól márciusig tartó időszakban 8,5 százalékkal kevesebben haltak meg Magyarországon, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A koronavírus-járvány idején tehát „többlethalálozásról nem beszélhetünk”, az alacsonyabb halálozási számot pedig „az alacsonyabb aktivitású influenzajárvány okozhatta” – tette hozzá Müller Cecília.

Elmondta azt is: Magyarországon a gyermekkori kötelező védőoltásokat minden gyermek időben megkapta, kizárólag az iskolai kampányoltások, így a B típusú májgyulladás és a lányok önkéntes HPV elleni oltása csúszott egy kicsit, de ezeket az oltásokat is megkapják a gyerekek még ebben a tanévben.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ környezetegészségügyi laboratóriuma által kifejlesztett új metódus szerint a vírus kimutatható, így „követhető” a környezetben is, például szennyvizekben. Az eljárás alapján pedig egy nagyjából kéthetes előrejelzésre van lehetőség. A szakember ugyanakkor megnyugtatott mindenkit, hogy szennyvíz útján nem tud terjedni vírus.