A tárcavezető Mager Andreával, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel írta alá azt a dokumentumot, amelynek értelmében a MVM, a MÁV-Volán, a Magyar Posta és a Szerencsejáték Zrt. részt vesz az áldozatsegítő védőháló és az áldozatelérés rendszerének kiszélesítésében.

Hirdetés

Az állami cégekkel történő együttműködésről szólva a miniszter azt mondta: a vállalatok több mint százezer munkavállalójához tudnak eljutni és ezáltal több mint százezer magyar család lehet részese az áldozatsegítési rendszer védőhálójának. A vállalatok kommunikációs rendszereit fogják felhasználni a saját tájékoztató kampányuk céljaira, és reményeik szerint nemcsak a vállalatok munkatársainak tudják eljuttatni az üzenetet, hogy van segítség, hanem az ügyfeleiknek is. Az együttműködésről azt mondta: kölcsönösen, egy jó cél érdekében kihasználják egymás kapacitásait, erőforrásait.

„Mi az állami vállalatokban azt gondoljuk, hogy ami közügy, a mellé nekünk mellé kell állnunk” – indokolta Mager Andrea, miért vesznek részt az áldozatsegítésben. Nemzetünk alapvető jólétének az értékmérője az, hogyan bánunk a bajbajutottakkal, hogyan tudjuk segíteni bajba jutott honfitársainkat – tette hozzá.

Korábban írtuk