Varga Judit a közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy Brüsszel erőszakkal hallgattatja el azokat, akik a migrációról kimondják az igazságot. „Kiállunk lengyel barátaink mellett. Az erőltetett migráció veszélyezteti az európai emberek biztonságát” – hangsúlyozta.

Hirdetés

Varga Judit kifejtette, hogy a „bürokratikus terrorizmus” szintjére lépett az Európai Parlament novemberi plenáris ülésén, amikor arról döntött, hogy négy lengyel kormánypárti európai parlamenti képviselő: Patryk Jaki, Beata Kempa, Beata Mazurek, Tomasz Piotr Poreba mentelmi jogát felfüggeszti.

A politikusokat Lengyelországban azzal vádolták meg, hogy egy választási kampányfilm közösségi médián való megosztásával gyűlölet-bűncselekményt követtek el – tette hozzá, azzal együtt, hogy ez a választási kisfilm az illegális migráció veszélyeire figyelmeztetett.

„Az Európai Parlament döntésével súlyosan megsértette a mentelmi jogi előírásokat és politikai alapon foglalt állást a kérdésben, ezzel egyértelműen megsebezve a demokrácia és a jogállamisági legalapvetőbb elveit. Brüsszelben változásra van szükség!” – írta Varga Judit.

Korábban írtuk