Fotó: Varga Judit, Facebook
Hirdetés

Varga Judit azt írta, a nap folyamán hivatalában fogadja Didier Reynders jogérvényesülésért felelős európai biztost, aki a jogállamisági párbeszéd jegyében ellátogat minden országba.

„Úgy gondolom, hogy remek alkalom Reynders biztos úr látogatása, hiszen tisztázhatunk pár sürgető kérdést” – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, itt az ideje, hogy Brüsszel befejezze a gyermekvédelmi törvény miatt indított hadjáratát. „Senki sem szólhat bele, hogy a magyar szülők hogyan neveljék gyermekeiket. Ahogy más szexuális propagandát, úgy az LMBTQ-lobbit sem engedjük be az iskolákba” – hangsúlyozta.

Hozzátette, ami jár az jár: a magyar emberek megdolgoztak érte, ne állják útját a helyreállítási alap forrásainak!

Ugyanakkor számít az adott szó is: fejezzék be a kondicionalitás rendelettel való fenyegetőzést, a bizottság tartsa be a tavaly decemberben kötött uniós megállapodást! – írta a miniszter.

Korábban írtuk

A tisztázandó kérdések között megemlítette továbbá, hogy eljött a morális pillanat: itt az ideje, hogy az összes kötelezettségszegési eljárást visszavonják, amelyet a migrációs politikánk miatt indítottak Magyarország ellen. „Trendet teremtettünk, ma már a magyar példát követik a kontinensen” – húzta alá Varga Judit.

Úgy folytatta, „Benyújtottuk a számlát: megvédtük egész Európát, milliárdokat költöttünk a határvédelemre, így az egész Unió biztonságára. Felszólítjuk a Bizottságot, hogy vegye ki a részét a lengyel és litván határzár finanszírozásából”.

Mi mindig is készen álltunk a párbeszédre, most Brüsszelnél pattog a labda – írta az igazságügyi miniszter a Facebookon.