Varga Mihály elmondta: 8,3 milliárd forintos beruházással bővült a Béres szolnoki üzeme, ezzel a nagyobb gyártókapacitás mellett huszonnégy új munkahely is létrejött.

Hirdetés

Hozzátette: a Béres Magyarország legnagyobb családi tulajdonú gyógyszergyára, amely immár mintegy 150 termékkel van jelen a hazai és nemzetközi piacon. A vállalatnál a beruházások összértéke elérte a 25 milliárd forintot, a mostani fejlesztéssel együtt 560-ra növeli dolgozói létszámát és tovább emeli exportteljesítményét is.

A miniszter azt mondta: a koronavírus-járvány idején is igazolódott, hogy „jóval hatékonyabbak lehetünk, ha önállóan, szuverén módon cselekszünk, mintha másokra várunk”. Az Európai Unió által létrehozott, „gyorsnak” mondott segítség – amely központi európai pénzalapból történne – a mai napig nem érkezett el Magyarországra, „holott a koronavírusról lassan már csak a szakemberek beszélnek” – fűzte hozzá.

Emlékeztetett: a járvány után az orosz-ukrán háborút övező szankciós viták is rávilágítottak arra, hogy a saját érdekek képviselete jelentősen meghatározza az ország biztonságát és gazdasági kilátásait. „Ha ugyanis az európai központra bíztuk volna a sorsunkat”, akkor ma nem lenne például megfizethető gázellátás a magyar gazdaság számára – szögezte le a tárcavezető.

Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány egyik fontos gazdaságpolitikai alapvetése, hogy a támogatott fejlesztések a területi kiegyenlítést szolgálják, a másik cél pedig a helyi munkahelyteremtés és a már létrehozott munkahelyek megőrzése. Hozzátette: a munkahelyteremtés kérdése Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében különösen fontos: az elmúlt évtizedben sikerült megfelezni a munkanélküliséget a térségben.

Korábban írtuk

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az elmúlt mintegy harminc év alatt otthonává vált Szolnok a Béres gyógyszerek gyártásának és a kutatásfejlesztésnek. Emlékeztetett: 2010-ben 3 milliárd forint alatt volt a város iparűzési adó bevétele, amely legutóbb egy év alatt 1,3 milliárd forinttal 8,4 milliárd forintra nőtt, ez a tendencia várható a következő években is. Kiemelte: a vállalat támogatja a kultúrát és a sportot, elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás terén is.

Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke megköszönte a magyar kormánynak beruházásaik támogatását. Mint elmondta: a jelenlegi beruházás során korszerű, 680 négyzetméter kutatás-fejlesztési laboratóriumot, egy 6000 raklap tárolására alkalmas, automatizált, 4120 négyzetméter területű magasraktárat hoztak létre. Emellett kialakítottak egy 343 négyzetméter hulladék és veszélyes hulladék tároló épületet, valamint 1100 négyzetméteres irodai és szociális létesítményt. A beruházáshoz minőségellenőrzési laboratóriumi, kutatás-fejlesztési és raktártechnológiai eszközök, valamint gyártógépek vásárlása is kapcsolódott – sorolta.

Béres József arról is tájékoztatott, hogy a Béres Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyik legnagyobb magánfoglalkoztatója a mostani
beruházással 24 új munkahelyet hozott létre, ezzel a Szolnokon foglalkoztatottaik száma 410-re emelkedik.

Az eseményen többek mellett részt vett Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium gazdasági elemzésekért és kiemelt támogatási programokért felelős helyettes államtitkára, Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei főispán és Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke is.