Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Varga Mihály pénzügyminiszter (b) beszél az Óbudai Egyetem szenátusának tanévnyitó ünnepi ülésén a Várkert Bazárban 2023. szeptember 11-én. Mellette Rudas Imre, az Óbudai Egyetem alapító rektora és Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora (b-j).

A miniszter kiemelte, hogy az Óbudai Egyetem folyamatosan szintet lép és erősödik, ennek köszönhetően pedig rekordévet tudhat magáénak: soha annyi hallgató nem jutott be az intézménybe, mint az idei felvételin. Több mint 12 ezer hallgatójával mára az ország egyik legnépszerűbb egyetemévé vált – tette hozzá.

Hirdetés

Varga Mihály felidézte, amikor a kormány néhány éve javaslatot tett az egyetemek alapítványi működésére, éppen az volt az alapvető cél, hogy a „belső energiák helyzetbe kerüljenek” és még nagyobb autonómiát kapjanak az intézmények.

„Tudtuk, hogy a magyar felsőoktatásból nem jön ki az a teljesítmény, ami igazából ott rejtőzik benne” – fogalmazott, hozzátéve: a hiányosság elsődleges oka a struktúra volt, ezért nyúlt hozzá a kormány. A modellváltással lehetővé vált, hogy a kiváló teljesítmények, valamint a gazdaságot is húzó, korszakalkotó megoldások elinduljanak az egyetemekről – hangoztatta a miniszter.

Varga Mihály úgy értékelt, a kormány eredményesen kapcsolta össze a magyar egyetemeket a gazdaság vérkeringésével, együttműködési lehetőségeik, vállalati kapcsolataik megsokszorozódtak.

Az Óbudai Egyetemet méltatva ismertette, hogy nemzetközi minősítések szerint az intézmény a legjobb magyarországi műszaki egyetemmé vált az utóbbi években, emellett a legfeljebb 50 éves, „fiatal egyetemek” kategóriájában bekerült a világ legjobb háromszáz egyeteme közé. „Az Óbudai Egyetemnek van átfogó víziója arról, honnan hova szeretne eljutni” – jelentette ki.

A hallgatókhoz fordulva Varga Mihály úgy folytatta: az egyetem nyitott a piac irányába, s aki úgy érzi, hogy van hasznosítható tudása, annak egyre több lehetősége lesz az intézményben, hogy a tudásából gazdasági prosperitást is elérjen.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta: jó ma egyetemistának lenni Magyarországon, különösképpen az Óbudai Egyetemen, amely a ranglisták szerint a világ legjobb 5 százalékába tartozik. Szavai szerint az intézmény „élt mindazzal a lehetőséggel, ami az új, versenyképes egyetemi modellben a magyar kreativitást, tudást, észjárást engedi érvényre juttatni”.

A helyettes államtitkár kiemelte: versenyképességi fordulat valósul meg a magyar felsőoktatásban. Hozzátette: akinek diplomája van, 36 nap alatt munkát kap és a diploma minimum másfélszeres bérszorzót jelent.

Varga-Bajusz Veronika örömtelinek nevezte, hogy idén 33 százalékkal nőtt az egyetemekre jelentkezők száma tavalyhoz képest. Az elérendő célok között pedig rögzítette: 2030-ra lesz magyar egyetem a világ legjobb száz egyeteme között, és három magyar intézmény is bekerül a száz legjobb európai egyetem közé.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora azt hangsúlyozta: az intézmény „a lehetőségek iskolájává vált.” Mint mondta, az egyetem jól és következetesen fektette be a megemelt forrásokat, aminek köszönhetően rekordszámú hallgatót vettek fel és a nemzetközi hallgatóik létszáma is folyamatosan emelkedik. Ismertetése szerint ma Magyarországon minden harmadik mérnök az Óbudai Egyetem volt hallgatója és a friss diplomások 94 százaléka egy hónapon belül el tud helyezkedni a szakterületén.

Kovács Levente a tanévnyitó rendezvényen bejelentette: tízmilliárd forintra emelt tőkealappal megalakult az egyetem kockázati tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital, amely egyetemi startupokat fog támogatni, többek között a robotika, a medtech, a mesterséges intelligencia (MI), a smart-technológia és a kiberbiztonság területén. A társaság révén az egyetemi innovációk finanszírozási lehetőségei projektenként akár 300 millió forintig terjedhetnek – jelezte a rektor.

Korábban írtuk