Hirdetés

Varju László (DK) a kormányt bírálta az infláció miatt. Szerinte az „orbáni infláció” eredménye, hogy mára nincs olyan alapélelmiszer, ami ne drágult volna a duplájára két év alatt.

Kétmillió forinttal megemelték a miniszterelnök fizetését, a miniszterek pedig 700 ezer forinttal kapnak többet, a magyarokat viszont magukra hagyta a kormány az inflációval – mondta.

Hangsúlyozta: a DK árnyékkormánya antiinflációs csomagot állított össze, amelyben szerepel például az alapvető élelmiszerek áfájának ideiglenes eltörlése.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: a DK félrevezető kommunikációjával ellentétben az Európát sújtó infláció oka nem Orbán Viktor, hanem a háború és a Brüsszel által hozott hibás döntések.

Korábban írtuk

A szankciók miatt 4000 milliárd forinttal emelkedett Magyarország energiára fordított kiadása – tette hozzá.

Hangsúlyozta: ebben a helyzetben a kormány élelmiszerárstopokkal és a kamatstop bevezetésével védi a családokat, miközben a baloldal az uniós pénzek blokkolásáért folytatott kampányát kapcsolja egyre magasabb fokozatra.

Az ég kék, a dollár zöld, a baloldal pedig változatlanul Magyarország ellen dolgozik – fogalmazott Dömötör Csaba.