A 2023-as verseny fő témája az okos városi közlekedés (smart transportation), annak egyes problémái, megoldási és fejlesztési szempontjai, melléktémája pedig a digitális közösségi terek kialakítása, illetve hasznosítása a települési szövetben. A Smart City Challenge verseny egy hallgatói ötletfejlesztésből induló kezdeményezés, melyet először 2019-ben rendeztek meg a Mathias Corvinus Collegium diákjai a T-Systems-szel együttműködve.

Hirdetés

A versenyzők akkor Zalaegerszeg városának szegmenseit fejleszthették okos megoldásaikkal. A nagy sikerre való tekintettel úgy döntöttünk, a verseny ismét megrendezésre kerül – olvasható a Mathias Corvinus Collegium közleményében.

A pályázati anyagnak ki kell térnie a közlekedési infrastruktúra kérdésére, valamint egy digitális közösségi tér kialakítására, amely esetében egy állami vagy önkormányzati fenntartású városi okos közösségi tér létrehozása a feladat, intelligens technológiai megoldások részletezésével. A csapatok pályázataikat két kategóriában tudják benyújtani; Budapest vagy vármegyeszékhelyek és vonzáskörzeteik, valamint járásszékhelyek és vonzáskörzeteik.

A részletes pályázati kiírásról ITT olvashatnak.

Korábban írtuk