Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Michael715
Hirdetés

Az UNICEF Magyarország munkatársai és önkéntesei az intézmények igényeinek megfelelően összesen 6200 darab sebészmaszkot és 1570 darab speciális maszkot (FFP2) adtak át a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet, az ÉKC Új Szent János Kórház és Szakrendelő Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztálya, több vidéki gyermekotthon, valamint egy fővárosi anyaotthon dolgozóinak – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Pár nappal korábban az UNICEF Magyarország Kilátó programjában résztvevő gyermekotthonok kézfertőtlenítőből, lázmérőkből és maszkokból álló csomagokat vehettek át, de a támogatók segítségével élelmiszert, tisztítószereket és játékokat is sikerült eljuttatni rászoruló, bevételüket elveszítő családoknak, valamint nehéz helyzetben lévő gyerekeknek.

A kiszállítások a következő napokban folytatódnak. Az igénylista hosszú és napról napra frissül, így az UNICEF Magyarország várja vállalatok jelentkezését, hogy akár természetbeni, akár pénzbeli adományaikkal csatlakozzanak a közös fellépéshez.

Az UNICEF Magyarország az elmúlt hetekben számos, gyermekek ellátását végző intézménnyel, bentlakásos gyermekotthonokkal, anyaotthonokkal, gyermekkórházakkal, kórházi gyermekosztályokkal, köznevelési intézményekkel vette fel a kapcsolatot országszerte, hogy kiderüljön, miben szenvednek hiányt. Az igénylista alapján egészségügyi védőfelszerelésre, számítástechnikai eszközökre, vitaminokra, tartós élelmiszerre, játékokra, tisztítószerekre és mentális támogatásra van szükségük.