Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a beruházást bejelentő szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, a jövő év végére megvalósuló fejlesztés nyomán nő majd az ott élők életszínvonala, javul a közérzetük. A miniszter közölte, a 2014-2020-as költségvetési időszak zárásához közeledve elmondható, Magyarország azon országok egyike, ahol a legjobban hasznosulnak az uniós források.

Hirdetés

A 2021-2027-es költségvetési időszak projektjeinek készítésekor is ezt a hatékonyságot veszik alapul – tette hozzá.

Fotó: MTI/Katona Tibor
Sümeg, 2023. december 16. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter (k) beszél, mellette Végh László (Fidesz-KDNP) polgármester (b) és Boglár Tamás projektmenedzser a sümegi illegális hulladéklerakó felszámolásáról tartott sajtótájékoztatón és a projekt nyitórendezvényén Sümegen, a Ramassetter Látogatóközpontban 2023. december 16-án. Mintegy háromszázmillió forintos uniós támogatásból számolják fel az illegális hulladéklerakót, amelynek során a Kopaszhegyen egy csaknem 3200 négyzetméteres területen 15 ezer tonna hulladék kezelését végzik el a projekt keretében.

Rámutatott arra, a pályázat az célozza, hogy Magyarország az unió egyik legélhetőbb országa legyen. Boglár Tamás projektmenedzser elmondta, hogy a Kopaszhegyen egy csaknem 3200 négyzetméteres területen 15 ezer tonna hulladék kezelését végzik el a projekt keretében.

Végh László (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte, hogy országszerte, így Sümegen is problémát jelent az illegális szeméttelepek megjelenése. Ezek megszüntetése meglehetősen költséges, ezért jelentős segítséget jelentenek az ezt célzó pályázatok – mondta.

Korábban írtuk

A sümegi beruházás részeként zöldfelületet alakítanak ki, fákat és gyepet telepítenek, valamint utcabútorokat is kihelyeznek.