– Mik voltak azok az alapelvek, amelyek mentén megalkották a diákhitel rendszerét?

– A felsőoktatásban való részvétel befektetés az egyén, ezen keresztül pedig a társadalom jövőjébe. A problémát az jelenti, hogy erre a befektetésre, azaz a felsőoktatás költségeinek a kifizetésére nem minden fiatal képes. A polgári kormány minden oktatási lépését áthatotta az az elv, hogy aki akar és tud, az tanulhasson. A diákhitel elindításával egy fordított nyugdíjrendszert hoztunk létre. A nyugdíj esetében az ember aktív évei alatt takarékoskodik, és később kapja meg a nyugdíját. A diákhitel esetében előbb van a kifizetés, és az aktív évek alatt kell a felvett összeget visszafizetni. Így azok is bekapcsolódhatnak a felsőoktatásba, akik ezt másképpen nem tehették volna meg, ráadásul a saját maguk erejéből. Két alapelvet tartottunk kiemelten fontosnak: minden felsőfokú alapképzésben részt vevő számára elérhető legyen a diákhitel, és hogy a törlesztése kiszámítható és méltányos terhet jelentsen a volt hallgatónak a végzés után. Ez utóbbiból logikusan következik a jövedelemarányos törlesztés, mert így biztosítható, hogy a végzett hallgató mindig az anyagi lehetőségeihez mérten törlesszen, és a törlesztés egyetlen élethelyzetben se veszélyeztesse a hitelfelvevő egzisztenciáját. Fontos, hogy az állam nem az egyes hallgató hitelfelvétele mögé áll állami garanciával, hanem a hitelfelvevő hallgatók összessége mögé. Ennek az a jelentősége, hogy amíg az egyes hallgató kiszámíthatatlanul nagy kockázatot jelent, addig több tízezer hallgató esetén már statisztikailag számítható a kockázat.

– Mely elvek sérülnek most?

– A diákhitel a harmadik évébe lépett. Ezen a rendszeren keresztül már több anyagi támogatást kapnak a hallgatók, mint amennyit az ösztöndíjrendszer révén. Két olyan veszélyforrás van, amelyről beszélni kell. Veszélyezteti a rendszer működtethetőségét, ha valamilyen ok miatt a hitelt felvevők nem törlesztenek. A hiányzó forrást valahonnan pótolni kell. Ez vagy a többi hitelfelvevő lehetne, vagy az állam. A másik veszélyforrás az, ha a bankok nem csupán a folyósításban, hanem a hitelnyújtásban is részt vennének. A bankok számára minden egyes hallgató mögé állami garancia kell. Ráadásul egy bank nem tudja kezelni a jövedelemarányos törlesztést, hiszen ebben az esetben a hitelnek sem a törlesztőrészlete, sem a lejárata nem ismert. Így kénytelen lenne a diákhitelt egy fix törlesztőrészletű, fix futamidejű hitellel modellezni és ehhez képest nézni a volt hallgató törlesztését. A kezdő diplomás viszont nem keresne eleget egy ilyen hitelhez képest, így a bank a végzés után azonnal lehívná az állami garanciát. Később, amikor a diplomás már többet tudna törleszteni, a bank nem lenne érdekelt abban, hogy a többlettörlesztést beszedje, és visszaadja az államnak a már egyszer igénybe vett garanciát. Tehát banki hitelnyújtás esetén vagy fel kellene adni a jövedelemarányos törlesztést, vagy az az állami garancia azonnali lehívásához vezetne. Ha viszont az állam pótolja a kieső forrást, akkor előbb-utóbb elgondolkozik azon, hogy korlátozni kellene a hitelfelvevők körét. Kizárhatja például a jómódú családból származó hallgatókat, mondván, az állami támogatású hitel csak a szegényeknek jár. Ha azonban kizárják a rendszerből azokat, akiknek jó a szociális helyzetük, akkor nagy valószínűséggel azokat emelik ki a rendszerből, akik statisztikailag nagyobb valószínűséggel hamarabb visszafizetnék a diákhitelt. Ebben az esetben romlana a rendszer visszafizetési struktúrája, és még több állami támogatásra lenne szükség.

– Az elmúlt hetekben kiderült, hogy igen sokan vannak, akik nem kezdték meg a visszafizetést. Mi lehet ennek az oka?

– A jogszabály szerint a visszafizetés 2003 januárjától kezdődik, azok számára, akiknek megszűnt a hallgatói jogviszonyuk. Tény, hogy a visszafizetést sokan nem kezdték el, aminek az az oka, hogy a Medgyessy-kormány megváltoztatta a beszedés rendjét. Ezzel bizonytalanságot keltett, hiszen a rendszer egy lényeges elemét változtatta meg gyökeresen. Az eredeti konstrukció az volt – mivel az egész törlesztés jövedelemarányos, s ezért teljes mértékben megegyezik a személyi jövedelemadó beszedésének mechanizmusával -, hogy a munkáltató a bérkifizetéskor levonja a diákhitel törlesztőrészletét és befizeti egy külön számlára. A hitelfelvevő pedig a jövedelemadó-bevallásával együtt elszámol az elmúlt év hiteltörlesztésével is. A Medgyessy-kormány ezt a tulajdonképpen automatikus, s így a nagy hatékonyságú beszedési módot eltörölte, s helyébe egy olyan rendszert állított, amelyben a végzett hallgatónak minden hónapban csekken vagy átutalással magának kell rendeznie a törlesztést. Időben jeleztük, hogy ez a beszedés azt fogja eredményezni, hogy jelentősen lazul majd a visszafizetési fegyelem, amely már rövid távon finanszírozhatatlanná teheti a teljes diákhitelrendszert.

– Vannak más változások is?

– Igen, s a változások közös jellemzője, hogy – egy kivétellel – inkább hátrányosak a diákok részére. Súlyosan sérül az egyik alapelv azáltal, hogy az új szabályok szerint a törlesztőrészlet nagysága nem az aktuális, hanem a két évvel korábbi jövedelemhez igazodik. Ha a hitelt vállalónak emelkedik a jövedelme évről évre, akkor nincs probléma, bár növekszik a hitel törlesztésének ideje, így valamivel többet fizet majd vissza. Azonban sokan vannak, akiknek nem így változik a jövedelmük, hanem évről évre hullámzik. Ez meglehetősen gyakori, hiszen hosszabb-rövidebb időre munkanélkülivé válhat valaki, vagy éppen állást változtat, ami járhat azzal a következménnyel, hogy időlegesen csökken a jövedelme, de az is lehet, hogy olyan a munkája, hogy projektenként kapja a jövedelmét. Nekik olyankor is kellene nagy összegeket törleszteniük, amikor a jövedelmük alacsony, viszont nem kellene többet törleszteniük, ha magasabb a jövedelmük. Tipikus és gyakori eset lehet a nők esetében, hogy az egyetem elvégzése után dolgoznak pár évet, aztán elmennek gyesre. Nekik ekkor a magasabb jövedelem után kellene törleszteni, de a jogszabályban meghatározott kedvezmény miatt nem törlesztenek a gyesen lévő kismamák, tehát helyettük a kamatot a költségvetés fizeti. Ha visszamennek dolgozni, akkor az 2 éves csúszás miatt az adómentes gyes után megint nem törlesztenek, s ha újra szülnek gyereket, akkor ismét nem fizetnek. Így akár 10-12 év is eltelhet anélkül, hogy egy fillért is törlesztettek volna a diákhitelből. Ez a törlesztőnek is gondot jelent, de az egész rendszert tekintve is növeli a kockázatot.

– Ezzel szemben mi a Fidesz javaslata?

– Mi továbbra is a régi megoldást tartjuk jónak. Ki kell egészíteni néhány sorral az adóbevallási nyomtatványt. Azt, hogy meny-nyit kellett volna törleszteni, mennyit fizetett a munkáltató, a különbözetet pedig – mint a személyi jövedelemadó esetében – be kell fizetni. Fölösleges a Diákhitel Központ Rt-t. egy kis APEH-hé fejleszteni. Ennek a költségeit vagy a hallgatóknak, vagy az államnak kell állnia.

– Térjünk vissza a többi változáshoz…

– Változást jelent, hogy bármely banknál vezetett számlára át lehet utaltatni a diákhitelt. Ez elvben kényelmesebbé teszi a hallgatók dolgát, gondot jelent azonban, hogy a kormány nem tudta elérni, hogy az eddig ingyenesen biztosított banki szolgáltatások a jövőben is ingyenesek maradnak majd. Ez azt jelenti, hogy a diákok egyre több banki szolgáltatásért lesznek kénytelenek egyre többet fizetni. Nem nevezhető előnyös változásnak az, hogy a hallgató már nem jut hozzá a diákhitel teljes összegéhez, csak a banki költségekkel csökkentett összeghez. További változás, hogy bővült a hitelhez hozzáférők köre is, nagy kár azonban, hogy a doktoranduszokról elfeledkeztek.

– Felröppent a hír, hogy privatizálják a rendszert, a bankok bekerülhetnek a tulajdonosi körbe. Miért lenne baj az, ha a bankok megvennék a Diákhitel Központot?

– A Diákhitel Központ működteti az egész rendszert. Ha ezt az állam kiadja a kezéből, nem lesz eszköze arra, hogy befolyásolja a diákhitelrendszer működését. Kizárólag gazdasági vállalkozássá válna, és a bankok bizony válogatnának a hallgatók között. Törvényben kötelezni lehet a bankokat arra, hogy mindenkit szolgáljanak ki, de számos tankönyvi példát ismerünk, milyen eszközöket vetnek be a bankok és biztosítók, hogy jogszabályi előírás ellenére is megválogathassák az ügyfélkörüket.

– Nemzetközi példákra is hivatkoztak a diákhitel megalkotásakor. Külföldön hogyan csökkentik a visszafizetés jelentette kockázatot?

– Azt a rendszert, amit mi kitaláltunk, a legtisztább formában Ausztráliában és Új-Zélandon vezették be, Angliában és Svédországban pedig ilyen irányba módosítják a rendszer szabályozását. Gyakorlatilag ugyan-azokat az elveket, megoldásokat alkalmazzák, amiket mi is Magyarországon. Angolszász területen elég erős a diákhitel intézménye, de éppen a rossz visszafizetési ráták miatt egyszerűen finanszírozhatatlanná váltak az állam számára, és így elvont forrásokat a felsőoktatástól. Amennyivel támogatták a hallgatókat a diákhitel rendszerén keresztül, annyival kevesebbet juttattak az egyetemeknek, főiskoláknak. Ezért ők is jövedelemarányossá teszik a törlesztést, és a helyi adóhatósággal szedetik be a törlesztési részleteket, nem bízzák a befizetést a végzett hallgatókra.

– A hitelt felvevők körének bővítését illetően hellyel-közzel egyetértenek az ellenzéki és kormánypárti oktatáspolitikusok…

– Rendkívül nagy rendszert indítottunk el, ezért igyekeztünk biztonságos pályán maradni. Ennek következtében kimaradt egy-két felsőoktatásban tanuló csoport, akikre kiterjedhetne a diákhitel. Az akkreditált rendszerű felsőfokú szakképzésben tanulók egy része felsőoktatási intézményben, más része középiskolában tanul. Eddig azok, akik felsőfokú intézményben tanultak, felvehették a diákhitelt, a középiskolában tanulók nem. Helyes, hogy most rájuk is kiterjed ez a lehetőség. Ugyanúgy a gyermekágyi segélyben részesülőkre is. A Fidesz javasolta, hogy a doktoranduszokat is vonják be a rendszerbe. A kormány ezt a javaslatot egyelőre még fontolgatja. Az általunk elkészített törvényjavaslatban viszont szerepel ez a bővítés.

– Milyen hatással van a diákhitel rendszerére az a tény, hogy a hallgatók igyekeznek minél jobban elhúzni tanulmányi idejüket?

– Ma tetszőleges ideig járhat egy hallgató egyetemre, ez azonban a hallgatón kívül senkinek sem jó. Nem jó annak, aki finanszírozza, és azoknak sem, akik be akarnak kerülni az egyetemre, főiskolára, mert indokolatlanul foglalják előlük a helyet. A társadalomnak az az érdeke, hogy aki bekerül felsőoktatási intézménybe, a lehető leggyorsabban végezze el, és kezdjen el dolgozni. Éppen ezért tartottuk fontos megkötésnek, hogy mindenkinek csak annyi ideig járjon a diákhitel, amennyi idő alatt az adott végzettség megszerezhető. Ha valaki hét évig jár egyetemre, a hét éven belül öt évre bármikor felveheti a diákhitelt. Amennyiben azonban letelt az ötéves ciklus, és még mindig egyetemre jár, el kell kezdenie törleszteni. Ez azt a célt szolgálta, hogy ösztönözze a hallgatókat arra, tanulmányaikat reális időkeretek között végezzék el. Ezt a megkötést a mostani kormány feloldotta. Ha valaki tíz évig jár egyetemre, öt évig bármikor felveheti a diákhitelt, de csak akkor kell megkezdenie a törlesztést, ha munkába áll. Ennek a káros hatása már be is bizonyosodott azokban az országokban, ahol ez így működik.