Hirdetés

Az Alapjogokért Központ az MTI-nek szerdán küldött közleményében számolt be Szánthó Miklós nyilatkozatáról. Idézték a központ vezetőjét, aki hétfőn az amerikai hírcsatornának arról beszélt, „a magyar konzervatív kormány kiáll az Isten, haza és a család értékegyüttese mellett”.

Azt írták, Szánthó Miklós a műsorban rámutatott a Washington és Budapest között az utóbbi időben kialakult ideológiai ellentét valós okaira is, mert a magyar kormány következetes, konzervatív testtartása „frusztrálja a liberális fősodort, nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is”, hozzátéve, hogy a külső nyomás nem tántoríthatja el a magyarokat bizonyos alapelvektől.

Így a gyermekeink megóvása a genderideológiától és határaink védelme a tömeges migrációval szemben olyan össznemzeti alapot jelent, amelytől nem tágítunk. Magyarország emellett „megvédi zsidó-keresztyén örökségünket, amely nyugati civilizációnk gyökerét jelenti” – mondta a központ főigazgatója a közlemény szerint.

Az Alapjogokért Központ tájékoztatása szerint Szánthó Miklós arról is beszélt, hogy „a Biden-kormányzat és Brüsszel megpróbál nyomást gyakorolni Magyarországra, hogy igazodjon az úgynevezett +európai és liberális értékekhez+”.

Mindez azt a célt szolgálja, hogy Soros György megvalósíthassa azt az álmát, hogy „nyílt társadalmat” csináljon hazánkból – idézték a főigazgatót.

A tájékoztatás szerint Szánthó Miklós kifejtette: a magyar jobboldal nem hajlandó térdre kényszerülni, és „ez az alapvető oka minden politikai konfliktusnak Magyarország és a liberális fősodor között”.

Az Alapjogokért Központ közleménye szerint Szánthó Miklós a műsorban úgy fogalmazott: a posztmodern progresszió a demokráciának csupán egyetlen formáját ismeri el, a liberális demokráciát.

„Ha egy demokrácia nem liberális – mondják -, akkor nem is demokrácia. De ez nem igaz. Ez egy hazugság. Az igazi demokrácia a pluralitásról szól. És igen, a demokráciának különböző változatai léteznek” – fogalmazott a főigazgató.

Szánthó Miklós kijelentette, Magyarországon virágzik a kereszténydemokrácia, és a magyarok csak annyit kérnek, hogy ezt fogadják el külföldön is. Emellett emlékeztetett arra, hogy a legtöbb olyan intézkedést, amelyet a baloldal kifogásol – így a gyermekvédelmi törvényt is – az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el, és az emberek népszavazásokon is megerősítették azokat.

„A magyarok 90 százaléka elutasította a genderpropagandát az iskolákban és az óvodákban” – hangsúlyozta Szánthó Miklós a Newsmax műsorában az Alapjogokért Központ tájékoztatása szerint.

Korábban írtuk