A kismamák név nélkül, az orvosokat, a kórházakat, a szolgáltatások minőségét és a kért, illetve adott pénzösszegeket viszont pontosan megnevezve arról csevegtek a világhálón, mennyibe került nekik a terhesgondozás és a szülés. A listán nem mindegyik magyarországi kórház és szülész-nőgyógyász neve szerepel, de azért bőséges a választék. Megtudhatjuk például, hogy vannak olyan orvosok, akik sem a szülésért, sem pedig a terhesgondozásért nem kérnek pénzt, viszont akadnak olyanok is, akik előzetes megállapodás alapján a kettőt együtt, illetve azt, hogy bármikor rendelkezésre állnak, 100 ezer forintért vállalják.

A fejleményekre reagálva Kökény Mihály egészségügyi miniszter is 30 milliárd körüli összeget emlegetett, de mintha a meglepetés erejével hatott volna rá a tény, hogy a paraszolvencia, mint posztkommunista örökség, ma is létezik. Felháborodásában fel is szólította az adóhatóságot, ugyan ellenőrizze már az ominózus listán szereplő, de méginkább az orvostársadalom egészének adóbevallásait, illetve vagyongyarapodását. Ami, mint azt később az APEH elnöke kifejtette, leginkább azért ütközik nehézségbe, mert nincsenek hozzá pontos adatok. (Az érvényben lévő jogszabályok szerint egyébként miniszter nem jogosult az adóhatóságot ellenőrzésre felszólítani – a szerk.). De mielőtt továbblépnénk, nézzünk egy kis hálapénz-történelmet.

Gesztusból szokás

A paraszolvencia kifejezés görög eredetű szóösszetétel, amely pontos fordításban „mellékesen fizetés”-t jelent, már a XVIII. századi orvosi iratokban is fellelhető. A honorárium megnevezésére használták, főként olyankor, ha az orvos a pénz mellett természetbeni juttatást is kapott. Egy tanulmány szerint Magyarországon a feuadálkapitalizmus idején jött divatba, akkor, amikor a birtokos nemes már nem természetben kapta a jobbágytól a hűbért, hanem részben pénzben. Ettől kezdve bizonyos szolgáltatásokért, például a kocsisnak, a hordárnak, a borbélynak ő is fizetett, feladva az ősi jogát, miszerint a nemes a nem úri osztályhoz tartozónak nem fizet. A járandóságból visszajáró pénzt nem fogadta el, hanem azt mondta például a kocsisnak, hogy tartsa meg és igyon belőle az egészségre. Innen ered a borravaló elnevezés. A kiegyezés után a borravaló egyre inkább kezdett elterjedni. A szolgáltatások, fodrászüzletek, éttermek, szállodák, vállalkozási formában működtek, ahol a tulajdonosok a borravalót már belekalkulálták alkalmazottaik fizetésébe. Ezzel a rendszerrel egyes foglalkozásokat – s ez mind a mai napig érvényes – végleg borravalóssá tettek. A XX. század Magyarországán már egészen tisztán kirajzolódott, hogy melyek a borravalós szakmák és milyen íratlan szabályok érvényesek rájuk. De az orvosi foglalkozás nem tartozott közéjük, azért, mert az orvos egyrészt sokféle, egymástól különböző feladatot lát el, másrészt ha szolgáltat is, nem szolga.

Éppen ezért nem borravaló jár neki, hanem honorárium, ami nem más, mint az egyenrangú viszonyok között lévők szolgáltatójának juttatott tiszteletdíj. Mindez a római jogból vezethető le. A római értelmiségi polgár szellemi tevékenységéért ugyanis nem kaphatott ellenszolgáltatást, mert az lealacsonyította volna, ezért az őt szolgáltatással megajándékozót visszaajándékozta, például gyógyította. Ennek ellenértékéül, tisztelete jeléül, a beteg szintén „ajándékot” adott a vele egyenrangú partnernek.

Feljegyzések szerint Magyarországon 1255-ben fizettek először honoráriumot orvosnak. Az első orvosi fizetések a XV. században jelentek meg. Az orvosi honoráriumokat már 1552-ben királyi rendelet szabályozta, amely kimondta, hogy a szegények az előírt honorárium felét fizetik, de az orvosnak azokat a betegeket is meg kell látogatnia, akik nem tudnak fizetni. Az első magyar közegészségügyi törvényt a XIX. század végén fogalmazták meg, amely nem minden orvosnak biztosított megélhetést, hanem azt az orvosok közötti szabadversenyre bízta. Magyarországon akkor kezdődött a keveredés a magánrendelés és a biztosítottak között, amikor az Általános Munkássegélyező és Rokkant Pénztár tagjainak ingyen járt az orvosi vizsgálat, a kezelés, a gyógyszer és 26 hét táppénz.

Az Országos Orvosi Kamara 1939-ben adta ki az orvosi gyakorlatra és a díjazás legkisebb mértékére vonatkozó szabályzatát, amely az ingyenrendelésre vonatkozóan rendkívül szigorú szabályokat tartalmazott. Az orvosok javadalmazása 1945 előtt rendkívül változatos képet mutatott. Majdnem minden orvosnak többféle jövedelme volt, szinte mindegyikőjüknek lehetett magánpraxisa, s ha valaki fixfizetéses állást kapott, az szívesen lemondott a sokkal inkább kiszámíthatatlan magángyakorlatról. A hálapénz mai formája így nem alakulhatott ki. 1950-től kezdve azonban döntően megváltozott a helyzet, mert az állam már belekalkulálta a fizetésekbe a borravalót, az orvosokéba pedig a hálapénzt, amivel minden illegalitást legalizáltak.

Nyilvánosan először, s ezt követően egyre többször az Orvos-Egészségügyi Dolgozók (OEDSZ) II. küldöttgyűlésén hangzott el az a kijelentés, miszerint a betegek „hálából” adnak az orvosnak ajándékot. Ettől kezdve gyakorta hivatkoztak a betegek hálaérzetére, melynek gyakorlását majdnem hogy állampolgári jogként emlegették. A hálapénz körül ugyan gyakorta fellángoltak a viták, de valójában semmi érdemi változás nem történt. Az elmúlt évtizedekben sem az egészségügyi kormányzat (kivétel a Fidesz-kormány idején Mikola István egészségügyi miniszter próbálkozása a Hálapénz Bizottság felállításával – a szerk.), sem az igazságügyi szervek, sem a a kórházak, sem a betegek, sem az érdekvédelmi szervek és még sorolhatnánk tovább, nem léptek fel érdemben a hálapénz ellen. Felvetődik a kérdés, miért éppen most indult ellene hadjárat?

És ami mögötte van…

Mikola István, a Fidesz-kormány egészségügyi minisztere véleménye szerint nem lehet véletlen, hogy az MSZP és annak az egészségügyért felelős minisztere éppen most indított hadjáratot a paraszolvencia ellen.

– Az Alkotmánybíróság által megsemmisített kórházprivatizációs törvény kudarca, a háziorvosoknak és a védőnőknek kiküldött, hazafias érzéseikről, vallásosságukról, rasszista elhajlásaikról érdeklődő kérdőív botránya, a 2004. évi költségvetési törvény Bokros-csomagon túltevő ellátásszűkítést előrevetítő mivolta, a gyógyszerárak elszabadulása és nem utolsósorban a gyógyítás színvonalát megőrizni törekvő, a beteg üdvéért határozottan kiálló Magyar Orvosi Kamara működése lehetnek az okai az orvosokat megfélemlíteni, elnémítani akaró politikának – mondta a Demokratának Mikola István. – A vezető kormányzati erő sikeresen pozicionálta át a teljes médiát, amely már szinte semmi más aktuális egészségügyi kérdésről nem szól, mint a paraszolvenciáról. Közben pedig bankárok irányításával folyik a lopakodó jogszabályalkotás. Hadat üzennek a szolidarításra épülő 113 éves társadalombiztosításnak, zajlik a profitérdekelt kórházprivatizáció előkészítése és új, rafinált finanszírozási szabályokkal a pénzkivonás az egészségügyi rendszerből. A történet nem a hálapénzről szól. Az egészségügyi irányításban jártas miniszter pontosan tudja, hogy az egészségügy eme rákfenéjének a felszámolásához rendszerbeli változtatások szükségesek. Olyanok, mint amelyeket az Orbán-kormány alkotott, amikor a szabad szellemi foglalkozású orvosi jogállást kodifikálta. Ezt az új hatalom megsemmisítette.

Legalább 8-10 év kellett volna ahhoz, hogy általánossá váljon a szakorvosok munkájának ellenértékét számlán megjelenítő, a betegek által is látható módon, tisztességgel elszámoló gyakorlat. Az adóhatóság háza táján szimatoló, a köztudottan nem milliárdos jövedelmekkel rendelkező orvosok bevallásait kutató miniszteri magatartás méltatlan, megszégyenítő hatású. Végső soron a közbizalmat rongálja, mely a hatékony gyógyítás alapvető feltétele.

A Magyar Orvosi Kamara képviselő-testülete a napokban közlemény formájában foglalta össze a témával kapcsolatos véleményét elküldve azt Medgyessy Péternek is. Megdöbbenéssel tapasztalják a hálapénz fogalma mögé rejtett, az orvosok és más egészségügyi dolgozók ellen indított hadjáratot. A magyar orvostársadalom visszautasítja, hogy az egészségügyi ellátás problémáit és a finanszírozás elégtelenségeinek okát feltáró és megoldó intézkedések helyett a társadalom figyelmét bűnbak mutogatásával tereljék el, mely a taktikának a bevetését az elmúlt évtizedekben már többször megtapasztalták. Kikérik maguknak azt is, hogy az egész társadalmat átszövő hálapénzrendszerből az orvostársadalmat kiemeljék és szégyenpadra ültessék. Mind a nyilatkozatok, mind pedig a médiában megjelenő, többségükben megalapozatlan megnyilvánulások, megrendítik a betegek egészségügyi dolgozókkal szembeni bizalmát, a gyógyítást célul kitűző fiatal generációt pedig elrémisztik a pályától.

„A negatív állításokkal szemben áll az évente több mint 150 millió eredményes és tisztességes orvos–beteg találkozás” – szögezik le. A kamara követeli az egészségügyi dolgozókkal, orvosokkal szembeni indokolatlan támadások beszüntetését, és azt, hogy a szaktárca adja meg számukra a jogos védelmet. Kéri, hogy rendezzék az egészségügyben dolgozók bérét, amely egyedüli módja a számukra is megalázó hálapénzrendszer megszüntetésének, elvándorlásuk megelőzésének. Haladéktalanul vessenek véget a betegellátásra fordított összegek évente sokmilliárdos csökkentésének, és lássanak hozzá az elvonások ütemezett visszapótlásához. Javasolják, hogy figyelemelterelés helyett, a szakmai szervezetek érdemi bevonásával, végre történjék meg az egészségügy valódi reformja, amelyhez a MOK tárgyalási készségét számtalanszor kinyilvánította, legutóbb a Nemzeti Kerekasztal összehívását indítványozva.

Kökény Mihály egészségügyi miniszter szerint a hálapénzt, mint sok tekintetben beágyazott jelenséget ugyan nehéz, de nem lehetetlen megszüntetni. Ennek érdekében a kormánynak mindent el kell követnie, mert ha ezt nem teszi meg, az ellátási viszonyok tovább romlanak, növelve a betegek kiszolgáltatottságát. Az egészségügyi rendszert át kell alakítani, az irányított betegellátás megerősítése például lépés lehet ebben az irányban – véli Kökény. Felmerült az a lehetőség is, hogy a kórházi kezelőorvos megválasztásának joga nem lesz feltétlenül térítésmentes, az egészségügyi szolgáltatás egészségszámláról vagy közvetlen hozzájárulással lesz fizethető. A tervek között szerepel az is, hogy februártól egy a tárca által kiválasztott kórházban modellezik azt az elképzelést, miszerint a beteg a zárójelentése mellé egy olyan jelképes számlát kapna, amelyen a beavatkozás összes költsége szerepelne.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke, dr. Éger István véleménye szerint különbséget kell tenni a tarifa és a hálapénz fogalma között. Mint mondta, egészségügyi szolgáltatásért előre pénzt kérni vagy erre a ráutaló magatartást tanúsítani jogellenes cselekmény. Azt azonban nem lehet meggátolni, ha a gyógyítási tevékenységet követően a beteg elégedettségét esetleg ajándék formájában kívánja kifejezni. Viszont, ha az állampolgároknak igényük van az időkorlát nélküli orvosi ellátásra – márpedig ha bujtatottan is, de van –, a finanszírozását rendezni kell. Ennek több módja is lehet: vagy megszüntetik a megkért szülések rendszerét, vagy például kiegészítő lehetőségekkel legalizálják a különszolgáltatást.

Arra vonatkozóan, hogy a MOK a „halapenz.hu” honlap kapcsán kíván-e az ott szereplő orvosokkal kapcsolatban vizsgálatot kezdeményezni, nemleges volt a válasza. Ám, ha egy beteg névvel, kórház, orvos megjelölésével bejelentést tesz, azt a MOK etikai bizottságának hivatalból kötelessége megvizsgálni. Ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek esetleges észrevételeikkel, panaszaikkal a kamarán kívül a betegjogi közalapítványokhoz vagy a betegjogi képviselőkhöz is fordulhatnak.

Mit gondol az orvos?

– A hálapénz eleve tisztességtelen, erkölcstelen dolog, de így alakult ki azért, mert az orvos a benzinkutassal meg a pincérrel egy szinten keres – mondta lapunknak dr. K. J. szülész-nőgyógyász, aki elmondta: – Mint megyei osztályvezető főorvosnak 200 ezer forint bruttó fizetésem van, amiből 120 ezret kapok kézhez. Csak az autózáshoz kapcsolódó költségem ennyi, mivel vidéken dolgozom, ahová mindennap el kell mennem. A fiatalabb kollégák, akik elfogadható szinten beszélnek egy nyelvet, 10-12-szeres fizetésért azonnal elmehetnek dolgozni Svédországba, Finnországba vagy Norvégiába. Ez a szülész-nőgyógyász kollégákra nem vonatkozik, viszont a kórboncnokokra, az aneszteziológusokra és röntgenesekre igen, mert nekik kinn nem kell a beteggel anyanyelvi szinten beszélniük. A legszükségesebbeket megtudják a többiektől, aztán elboldogulnak valahogy. A hálapénz működteti az itteni rendszert, ez vitathatatlan. A fizetéseket illetően egy javakorabeli orvos fizetése bruttó 200 ezer, a pályakezdő is kap 120 ezer bruttót, s miután 5-6 naponta ügyel, nettó fizetése, az ügyeleti díjjal együtt, megközelítheti a 100 ezer forintot. Az állandóan elővehető főnök és a legkisebb beosztott fizetése között tehát legfeljebb 30-40 ezer forintnyi a különbség. Ez nevetséges. De mindegy, nézzük a hálapénzt, amit beszámítanak a fizetésbe és a rendszer működtetésébe is. Hogyha az egészből kivonjuk és azt mondjuk, hogy a rendszert lakosonként abból a néhányszáz dollárból működtetik, amit időnként kiszámítanak, akkor kiderül, hogy ez teljességgel lehetetlen és nevetséges. Mert nem ebből működik, hanem abból, hogy a beteggel kapcsolatban lévők így vagy úgy kapnak, várnak, remélnek… A hálapénzzel kapcsolatban nem árt, ha tisztázzuk, hogy a szülészek nem hálapénzt kapnak. A történet arról szól, hogy maga, én vagy bárki más 6-8 hónappal előre szóbeli megállapodást kötünk dr. X. Y. orvossal, hogy ő bármikor, a felesége mellől, a vasárnapi ebéd mellől vagy akár a Vidám Színpad első sorából, vagyis akkor, amikor a szülés megindul, feláll, bemegy a kórházba és ott rendelkezésre áll. Amit az orvos ezért kap, azt nem hálapénzként kapja, hanem a külön szolgáltatásért. Ez utóbbi, mivel nincsenek jogi formái, nem megengedett szolgáltatás, de azért működik. Egyetlen orvos sem kell fel éjnek évadján, azért, hogy ő majd hálapénzt kap. Mert akkor nagy meglepetések érnék. Ebben a nem tisztázott rendszerben ugyanis két véglet fordul elő. Az egyik, hogy a minden hájjal megkent szülészorvos, mert ilyen is van, járatja az asszonyt terhesgondozásra, de nem úgy mint én, vagyis hathetente, hanem háromhetente, és nem 5 ezerért, hanem 8 ezerért. Magyarán a szülés előtt tíz alkalommal rendeli be. Tízszer 8 ezer az ugyebár 80 ezer, miközben én 25 ezernél tartok. És ezért a 80 ezerért, amikor eljön a szülés ideje azt mondja: „Álmos vagyok, nem megyek be.”. Az egyik véglet: jól lekaszálom a beteget és fütyülök az egészre. Kockázat meg semmi. A másik, én már elég öreg vagyok, de a betegek közül is egy-egy még mindig meg tud etetni. Végig hozzám jár terhesgondozásra, közben egy fillért sem ad, szülés után pedig 5 ezer forint hálapénzre gondol vagy arra sem. „Majd jövök varratszedésre” – mondja. De nem jön. Kiszedi maga a varratot. Mivel előbb-utóbb ez a legtöbb orvossal megtörténik, kénytelen megszabni azt az összeget, amiért felkel. Én ma már 20 ezer forintért nem kelek fel, és ezt meg is mondom: „Akkor oda tetszik menni, ahová akar. Tetszik menni az ügyeletre, szépen meg tetszik szülni, esetleg még jobban is jár. Nem kell fizetni semmit, de akkor ne várja el, hogy az orvos személyre szólóan éjjel-nappal rendelkezésre álljon.” A honlapra visszatérve. Megalkotója az a fajta ember, akinek voltak vágyai és állítólag elment valahová, ahol mondtak neki egy összeget. ő ezt sokallotta: „Mit képzel ez a szemét orvos…” Erre kitalálta ezt a honlapot, a hatalom meg ráharapott, mert a hatalom ma mindenre ráharap. Gondolja csak meg, hogy a kereskedelmi csatornák mennyit foglalkoztak azzal, hogy állítólag milyen sok orvosi műhiba van Magyarországon. Ez a gondolat nem a műsorvezetők fejéből pattant ki, hanem a csatornák tulajdonosainak a fejéből. Azokéból, akik Isten és a párt kegyelméből lettek tulajdonossá. Ezek azért, hogy megszolgálják azt az összeget, amibe kerülnek, azon fáradoznak, hogyan lehetne a lakosságot szembe állítani az orvossal, aki nehogy fel merje emelni a tekintetét, hogy az ő életével működtetett rendszerben esetleg tulajdonos szeretne lenni. Hiszen majd előkerülnek valahonnan a jó elvtársak, akik majd tulajdonolják a kórházakat, és nem ezek a szemét, pénzéhes orvosok… Ez itt a lényeg, ez az óriási befektetés, ami különösképpen vonzza őket, ha ingyen esik az ölükbe. Megalázzák a benne dolgozókat, éhbérét dolgoztatják őket. Semmibe sem került nekik, és teljesen biztos üzlet, hiszen beteg ember mindig lesz, akik számára az állam, akárhogy is alakul, valamilyen egészségügyi ellátást mindig biztosítani fog. Ha pedig elprivatizálják a kórházakat, azok az államnak majd piaci áron nyújtják a szolgáltatásaikat…

Tévedés, hogy a szülést az orvosnak kell levezetnie. A világ minden táján az a gyakorlat, hogy a szülésznő, vagyis a bába vezeti le. Az orvos a terhesgondozást végzi, illetve csak komplikáció esetén avatkozik be. A Demokrata információi szerint, májustól intézményi körülmények között Magyarországon is vezetheti majd bába a szülést. Lehet, hogy ez az egész hálapénz-hisztéria ennek az előjátéka, de valószínűbbnek tetszik, hogy óriási privatizációs pénzekről van szó, amelyeket ebbe a gondolamenetbe bele lehet illeszteni. Gondoljunk csak arra, hogy némelyik kórház messze nem olyan értékes, mint amilyen értékes ingatlanon áll. Kökény miniszter már nyilatkozott is arról, hogy a tárca tulajdonában lévő, s a véleményük szerint a Kincstári Vagyonkezelő által nem megfelelően kezelt ingatlanok, komoly fedezetet jelentenek az egészségügy számára. Persze történhetne mindez másként is, a kórházak például közhasznú társaságokká alakulhatnának, de uram bocsá’, a kórház alkalmazottai – példának okáért az orvosok – is tulajdonosokká válhatnának. Hát ez a baj a hálapénzzel.