A munka törvénykönyve új passzusa kimondja: „Elnevezése ellenére munkaszerződésnek kell tekinteni a felek megállapodását – például a megbízási vagy vállalkozói szerződést -, ha a jogok és kötelezettségek alapján valójában munkaviszonyról van szó”. Ennek megfelelően – ígérik a Munkaügyi Minisztériumban – a munkaügyi ellenőrök a jövőben a szerződések lényegére figyelnek, és amennyiben úgy találják, hogy valakit névleg vállalkozóként, de ténylegesen alkalmazotti minőségben dolgoztatnak, hatmillió forintra bírságolják a foglalkoztatót. Ezután az átminősítésről szóló határozatot átküldik az APEH-nek, amely külön vizsgálatot kezd. A közterhek elévülésének határidejéig, vagyis öt évre visszamenőleg behajtja a munkaadón a megspórolt járulékokat – természetesen büntetéssel, büntetőkamattal megfejelve. Egy tíz főt foglalkoztató kisvállalkozásnál a befizetési kötelezettség már a százmillió forintot is meghaladhatja – tájékoztatnak az APEH-nál.

Önkizsákmányolók

Minisztériumi becslések szerint ma Magyar-országon 300 ezerre becsülhető a különféle vállalkozói vagy megbízási szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók száma. Az adófizetés efféle csökkentése szakmáról szakmára terjedt, s a „szellemi szabadfoglalkozásúak” késői utódai ma már hihetetlenül kötött munkakörökben is megjelennek – akár a legnagyobb cégeknél is. Mert ki gondolná, hogy bizonyos bolti eladók, parkolóőrök, nővérek, telefonközpontosok, tanárok, akikkel nap mint nap találkozunk multinacionális vállalatok vagy önkormányzatok alkalmazásában, valójában vállalkozói szerződéssel a zsebükben, „független cégként” végzik munkájukat?

A Statisztikai Hivatal kimutatása szerint ma már minden hetedik tanár, minden ötödik mérnök, és minden harmadik orvos számlára dolgozik. Még elterjedtebb ez a forma a tipikus szabadfoglalkozású munkakörök: az ügyvédek, a különböző művészek vagy az újságírók körében, ahol ritkaságnak számít, ha valaki klasszikus értelemben vett fizetést visz haza.

A vállalkozói szerződések legnagyobb előnye közismert: a munkaadó megspórolja az alkalmazottak után fizetendő járulékokat és közterheket, a munkavállaló pedig klasszikus fizetésénél két-két és félszer nagyobb összeghez juthat. Lényegében alkalmazó és alkalmazott egyezséget kötnek a harmadik fél, az állam kárára, melyben felosztják egymás között az adófizetéstől visszatartott összeget.

Az üzlet alapja az a felismerés, hogy a munkaadó egy bizonyos keretnél többet nem tud bérre fordítani, s mivel a bérterhek elviselhetetlenül magasak, ha számlára fizet, mindkét fél jobban jár. Sajnos közben a munkavállalót számos hátrány és kockázat sújtja. Ha például nem szorgoskodik a költségszámlák begyűjtésében, többletjövedelmének döntő része elúszik. A vállalkozói szerződéssel foglalkoztatottakat nem védik a munka törvénykönyvének előírásai sem: nem jár nekik szabadság, nem járnak megfelelő munkahelyi körülmények, szociális juttatások, végkielégítés, esetükben értelmezhetetlen a munkahelyi baleset fogalma. Kényszerű önkizsákmányolásról van szó: ha a vállalkozó beteg lesz, ne adj Isten nyugdíjba megy, ellátmányát korábbi jövedelme helyett csak az a minimális tb-befizetés alapozza meg, amit sehogy sem sikerült elcsalnia a hatóságok elől.

Lényegében erre, a munkavállalók érdekeire hivatkozik a törvénymódosítás indoklásában a Munkaügyi Minisztérium: „a szerződés típusának a megválasztása nem irányulhat a munkavállalók törvény által biztosított jogainak a csorbítására.”

Adócsökkentés helyett

Persze a költségvetés szempontjai legalább ennyire fontosak. Bár a Pénzügyminisztérium „nem tervez többletbevételeket a munka törvénykönyve módosításából”, becslések szerint mégis 150-200 milliárd forintra tehető az új állapotból nyerhető költségvetési bevétel. Az államháztartási túlköltekezés időszakában (Demokrata, 2003/22) a vállalkozások szorítása jól felfűzhető a Medgyessy-kormány titkos takarékossági csomagjára. Akárcsak a beígért adócsökkentések elmaradása: az OECD-országok közül hazánkban a legmagasabb a forgalmi adó, és a személyi jövedelemadó-terhelés tekintetében is a negyedik helyen állunk. Az előző kormány által elindított tébéjárulék-csökkentés elakadt, sőt januártól a magánnyugdíjpénztáraknak fizetendő járulék növelése miatt éppen nőtt a tb-teher (Demokrata, 2002/42).

Pedig valójában éppen a rendkívül magas adók taszítják a közép- és kisvállalkozásokat a kiskapuk irányába. A hazai viszonyok között sok munkaadónak egyszerűen nincs akkora árbevétele, hogy a bérekre rakódó magas közterheket is ki tudja gazdálkodni. Vagy ha mégis befizeti azokat, a fizetésre már annyira szűkös kerete marad, amennyiért egyszerűen nem kapna minőségi munkavállalót. Tipikusan ilyen a vagyonőri szakma, ahol a vállalási árak annyira alacsonyak, hogy a hagyományos alkalmazási formák legfeljebb a minimálbér kifizetését tennék lehetővé. De hasonló cipőben járnak az egykor jól kereső sofőrök is. Ezeken a helyeken a kormány „munkavállaló-barát” intézkedései épp a munkavállalók kárára teremtenek rendet. Mivel a munkaadónak több bevétele nem lesz, az állományba vétel csak a jövedelem drasztikus csökkenése mellett valósítható meg.

A kormányzat büszkén emlegeti az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva (egyébként vitatott) sikerét. Mint mondják, a kedvezményes adónemben tapasztalt, váratlanul nagy negyedéves adóbevétel bebizonyította, hogy a kedvezmények sikeresebbek az adminisztrációs présnél. Vagyis hogy a vállalkozások a nyugalmuk érdekében igenis szívesen befizetik az embermértékű adókat. Mintha azonban a mostani döntésnél a kormány épp erről feledkezett volna meg. Feltűnő, hogy a jelenlegi szigorítás pontosan azokat a jellemzően szellemi foglalkozású kényszervállalkozókat sújtja, akiket rendkívül kedvezően érintett az eva bevezetése.

A sajtópiac nyomorúsága

Sajátos helyzetet teremt az új jogszabály a sajtótermékek piacán. Nyílt titok: az újságírók az elmúlt egy évben igen nagy számban jelentkeztek át az eva hatálya alá. A sajtótermékek nyeresége kicsi, a foglalkoztatott stáb nagy, és a kis magyar piacon a példányszám ritkán éri el a rentábilis működéshez szükséges 40-50 ezret. Az újságírók tehát hasonló döntésre kényszerülnek, mint a biztonsági őrök. Legtöbbjük vállalkozóként jár be munkahelyére havi 150-250 ezerért, amiből rendes munkaszerződés esetén aligha maradna több nettó 70-120 ezernél. Összehasonlításul: a diplomás átlagkereset ma nettó 120 ezer forint. Néhányan megosztva kapják pénzüket: a minimálbért fizetésként utalja nekik a munkaadó, s rendezi annak közterheit, a többi részt azonban már ilyen-olyan béték és más vállalkozások nevében veszi fel az illető. Lényegében így működik a teljes sajtó. Még egyszer hangsúlyozzuk: nem azért, mert a dolgozók laza erkölcsi normáik miatt ragaszkodnak a kiskapukhoz, hanem mert a néhány felülhirdetett laptól eltekintve a sajtótermékeket nem lehet másképp megjelentetni, csak így lehet elfogadható jövedelmet biztosítani az ott dolgozóknak.

A Népszabadságnál, a HVG-nél vagy a 168 Óránál számíthatnak a reklámpiac támogatására, amely hatalmas nyereséget biztosít nekik. A Népszabadság például az év első négy hónapjában 1,9 milliárd forintos reklámbevételt söpört be, a HVG 1,4 milliárdot. Az MSZMP egykori pártlapjához tehát több pénz áramlik, mint az összes többi napilaphoz együttvéve. Még nyomasztóbb a HVG fölénye: reklámbevételük háromszorosan(!) múlja felül az összes többi közéleti hetilap egyesített mutatóit. Ami azért érthetetlen: például miért sokszorosan népszerűbb a Népszabadság a Magyar Nemzetnél a reklámozók körében, miközben példányszáma csak kétszer annyi? Vagy a körülbelül kétszer nagyobb példányszámú HVG miért jut százszor akkora (!) hirdetési árbevételhez, mint a Demokrata? Antal Zsolt és Kubinyi Tamás médiatanulmánya szerint a válasz: a hirdetési piac rendkívüli módon félrehúz a baloldali orgánumok javára (Demokrata, 2003/4). Ezt bizonyítja az is, hogy a 30-40 ezres példányszám között ingadozó Magyar Hírlap szinte megegyezően akkora reklámbevétellel gazdálkodhat, mint a nyolcvan-ezres Magyar Nemzet. A baloldali-liberális lapok az év első négy hónapjában 4,7 milliárd reklámforinttal gazdálkodhattak, miközben a konzervatív oldal bevétele csupán 600 millió forintra rúgott. (A viták elkerülése végett semelyik oldalra nem soroltuk be a gazdasági lapokat, még a HVG-t sem.)

Talán itt a titok nyitja: a bérjövedelmek „legalizálásával” járó adóterheket a busásan felülhirdetett sajtótermékek gond nélkül kifizetik, míg a szakmailag sikeres, de üzletileg csak az önkizsákmányolásnak köszönhetően felszínen maradó, mert részleges vagy teljes hirdetési bojkott alatt álló jobboldali médiumok ebbe vagy belerokkannak, mert nem tudják a növekvő bértömeget kigazdálkodni, vagy elküldik dolgozóik egy részét, vagy a meglévő, maximálisan kimerített bérkeretükből gazdálkodnak visszafelé, minek következtében a dolgozók nettó jövedelme körülbelül a felére csökken, és elmennek maguktól is.

Burány Sándor munkaügyi miniszter állítja, a módosítással nem az ellenőrzések és bírságok hengerszerű beindítása a kormányzat célja. Inkább arról van szó, ahogy az uniós csatlakozás idejére szeretnék lassan visszaszorítani ezt az egyáltalán nem unió-konform jelenséget. Kezdetben tehát az ellenőrök rugalmasabbak lesznek, és természetesen ha a munkaadó nem ért egyet az átminősítéssel, bíróság előtt is megtámadhatja a határozatot.

Boszorkányüldözés

Egyúttal a miniszter azt ígéri, őszre elkészül az önfoglalkoztatásról szóló törvény, amely egyfajta köztes kategóriát fog felállítani az alkalmazott és a vállalkozó között. Igaz, ez a kis bevétellel rendelkező cégek foglalkoztatási gondjain nem segít, mert – legalábbis a jelenlegi elképzelések szerint – az önfoglalkoztató kategóriában a munkaadónak a teljes tb-terhet be kell fizetni. Inkább arról lesz szó, hogy az önfoglalkoztatókra nem vonatkozik majd a munkaidő és a munkahely kötöttsége, ellenben jogosultak lesznek néhány munkavállalói vívmányra, például szabadság, utazási kedvezmények igénybevételére – ez azonban úgyszintén a munkaadók terheit növeli.

Szakértők azért sem valószínűsítenek júliustól túlságos bekeményítést, mert az ellenőrzésre jogosított Munkaügyi Főfelügyelőség nem kapott több embert a feladat végrehajtására. Továbbra is a jelenlegi 188 ellenőrnek kell elvégeznie a cégek fokozottabb ellenőrzését, ráadásul úgy, hogy hozzájuk tartozik a munkavédelmi előírások betartása is. Vagyis továbbra is csak évi 28 ezer céghez jutnak el, a hétszázezerre becsült működő hazai vállalkozás közül.

Ennek ellenére lehet, hogy a jövőben gyakrabban sújt le a vörös ököl. Hiszen az új törvénnyel jogalapot teremt a kormány a boszorkányüldözés fokozására. Immár egy jogcímmel több áll rendelkezésre a kellemetlenkedő vállalkozások ellehetetlenítésére. Az Orbán-kormány a Széchenyi Tervvel segítette az európai felzárkózásban a hazai kisvállalkozásokat, amelyek többsége tagadhatatlanul az önkizsákmányolásnak – is – köszönheti létét. A Széchenyi Terv milliárdjai voltak hivatottak ezeket egy magasabb, úgymond „Eu-konform” jövedelmezőségi szintre emelni. Ők lettek volna a polgári középosztály bázisa. Most a Medgyessy-kormány rájuk uszítja ellenőreit, s arra kényszeríti őket, hogy a magasabb adóterhek súlyának nyomása alatt visszasüllyedjenek oda, ahonnan éppen kiemelkedtek: a rosszul fizetett proletárok közé. 1919-ben vagyunk. Kun Béláék megérkeztek. Lesújt a vörös ököl.

* * *

Kisvállalkozások Mohácsa

Rolek Ferenc, a Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint a törvény lényegében az eddigi gyakorlatot erősíti meg: a jövőben még hangsúlyosabban fenyegeti a színlelt vállalkozói szerződéseket az átminősítés veszélye.

– Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nehéz körülmények között keresik az életben maradás sikamlós útját, ez nagy csapást jelent. Tömegesen mehetnek tönkre vagy romlanak elviselhetetlenné amúgy is nehéz anyagi körülményeik. Aggályosnak tartom, hogy a munkaügyi felügyelők saját hatáskörben, utólag minősíthetnek át szerződéseket. Szerintem ezt csak bíróság tehetné meg, hiszen az átminősítés anyagi következményei akkorák, hogy csődbe ránthatják a legtöbb céget. Mert mi van, ha a munkaügyi felügyelő téved? A cégtulajdonos reklamálhat ugyan a bíróságon, de mire az eljárás véget ér, bottal ütheti cége nyomát.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a törvény mögötti szándékot üdvözöli, a szakszervezeteknek régi szándékuk a munkavállalókat sújtó színlelt szerződések visszaszorítása.

– Bár a jogszabály csak másolja az eddigi gyakorlatot, azzal a különbséggel, hogy eddig csak bíróságnak volt joga visszamenőlegesen megsemmisíteni a megkérdőjelezhető szerződéseket. Ezzel együtt ezután sem fog nagy számban fény derülni színlelt szerződésekre. A munkaügyi felügyelők kétszázan sincsenek. A legtöbb visszásságra csak úgy derülhetne fény, ha maguk a dolgozók tennének feljelentést, ők viszont érdekeltek az álvállalkozói viszony fenntartásában. A feketegazdaság erősödésétől nem tartok, ahol színlelt szerződésekkel dolgoztak, ott már eddig is súlyosan jelen volt az illegális munkavállalás problémája. Ez ellen nem szigorítással, hanem az adók, járulékok csökkentésével, a korábbi időszak kisvállalkozói támogatásának visszaállításával lehetne tenni valamit.

Sasvári Árpád, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara elnökségi tagja szerint a törvényalkotók nem mérték fel, mibe nyúltak bele, nem számoltak a társadalmi hatásokkal.

– Próbáltunk egyeztetést kezdeményezni a munkaügyi kormányzattal, de tapogatózásainkat agresszívan lesöpörték az asztalról. A vagyonőri szakma vállalási árai annyira alacsonyak, hogy a legtöbb vállalkozást megoldhatatlan feladat elé állítja a törvénymódosítás. A 4000 biztonsági cégből 3500 alvállalkozói lánccal kénytelen dolgoztatni, a 14 ezer vagyonőr 90 százaléka jelentős jövedelemcsökkenést fog elszenvedni az újrafogalmazott szerződések miatt. Illetve jelentős részüket elüldözik a feketegazdaság felé, vagyis éppen a kisembert hozza nehéz helyzetbe a kormány. Egyébként épp az állam a legnagyobb megrendelője a feketemunkának, a közbeszerzési pályázatokon olyan odaítélési árakat tapasztalunk, ami még a minimálbér kifizetésére sem ad fedezetet. Abban bízunk, hogy az ősszel megjelenő önfoglalkoztatási törvény némi könnyebbséget nyújt a szakmának.

Kósa Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke szerint az új munkajogi szabályozás a szellemi foglalkozásúak – elsősorban az újságírók és a színészek – Mohácsa. A kényszervállalkozásba szorítottakról most lehúzzák az utolsó bőrt, miközben arra hivatkoznak, hogy a munka törvénykönyve módosításai az újságírók érdekét szolgálja.

– Ez nem igaz! Még kevesebbet keresnek, még nagyobb bizonytalanság köszönt rájuk, még kiszolgáltatottabbak lesznek. Képmutató szabályozás ez: úgy tesznek, mintha nem ismernék a hazai újságírók tragikus egzisztenciális helyzetét. Valóban nem ismerik? De hát a törvény előkészítésénél a mi szakmai szervezetünket meg sem kérdezték, hogy tájékozódjanak. Hogyan lehet így törvényt alkotni? Ezt a törvénymódosítást azonnal vissza kell vonni! Az újságírók országos szakmai szervezeteinek közösen kell tiltakozniuk, az ombudsmanhoz és Alkotmánybírósághoz fordulniuk. Mielőbbi egyeztetést kezdeményezünk közöttük. Ha létrejött volna az újságírói kamara – amelyet a MÚK évek óta szorgalmaz – nem tehetnék meg ezt az erőszakot a magyar újságírókon. Akik pedig a kamarai szerveződést megakadályozták, most vállalják a felelősséget!

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeté-nek elnöke úgy véli, a közalkalmazotti törvény nem teszi lehetővé a megbízási szerződést, tehát a szakmában tulajdonképpen egy jogellenes állapot állandósult. A tanárok leginkább a helyettesítések, túlórázások alkalmával jutnak így mellékjövedelemhez.

– Nem tudom, hogy ez a jövőben milyen formában marad fenn, az oktatási törvény októberi módosítása – amit mi csak cselédpasszusnak hívunk — ugyanis épp a túlóráztatás fokozása felé mutat: eltörölné ugyanis az eddigi maximális óraszámkorlátot. Mivel az önkormányzatok többsége már a pedagógus-béremelés előteremtésére is alig volt képes, attól tartok, hogy a túlórák fizetési körbe vonása csökkenteni fogja a zsebben maradó túlóradíjakat.