Ötezren a Magyar Gárda eskütételén

A véradók és a vérszívók küzdelmében az első kategóriába tartozik a Magyar Gárda, amely a lakiteleki mozgalom, a Magyar Út Körök és a polgári körök mozgalmának folytatója és beteljesítője kíván lenni, mondta Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke a budai Várban az első ötvenhat gárdista avatásán. Az ünnepélyes eseményen körülbelül ötezren vettek részt.

Az elmúlt hetekben irracionális mélységeket ért el a magyarellenes gyűlölet hazánkban. A Magyar Gárda megalakulásának hírére páni félelem lett úrrá a nemzeti érdek ellen munkálkodó erőkön, s még Tom Lantos amerikai képviselő is szükségesnek tartotta, hogy megszólaljon, azzal fenyegetve a Gárda alapítóit, hogy soha nem tehetik be a lábukat az Egyesült Államok területére. A pálmát kétségkívül Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere vitte el, aki szerint a Magyar Gárda tagjai akár az Egyesült Államok területén elkövetendő robbantásos merényletre is készülhetnek.

A parlamenti pártok a Kereszténydemokrata Néppárt kivételével mind jó előre elhatárolódtak a Magyar Gárdától, mielőtt még megalakult volna. Gyurcsány Ferenc szerint „a szélsőjobboldal grasszálása szégyent hoz Magyarországra és az egész jobboldalra”. Az SZDSZ mindenkit elhatárolódásra szólított fel, a Magyar Demokrata Fórum pedig azt várja, hogy minden párt zárja ki tagjai sorából a Magyar Gárda tagjait. Kubatov Gábor, a Fidesz-MPSZ pártigazgatója szerint el kell határolódni a Magyar Gárdától, ha antiszemitizmus van mögötte.

A felfokozott hisztéria azonban visszafelé sült el, és úgy tűnik, jó reklámot jelentett a Magyar Gárdának, az első ötvenhat gárdista ünnepélyes eskütételére ugyanis legalább ötezer ember gyűlt össze a budai Várban, a Szent György téren. A helyszín több szempontból is szimbolikus: itt van az államfői palota, és azt is tudjuk, hogy Szent György volt az, aki legyőzte a sárkányt. A téren megszámlálhatatlanul sok árpádsávos zászlót lengetett a szél, annak ellenére, hogy olyan szélsőséges szervezetek, mint a Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége, a Magyar Antifasiszta Liga, a Szabad Demokraták Szövetsége és néhány homoszexuális szervezet agresszív fenyegetőzéssel és ellentüntetésekkel igyekezett megfélemlíteni a magyar polgárokat. Néhány ellenséges provokátor még az ünneplő tömegben is megpróbált elvegyülni. A szélsőségesek azonban hiába jöttek, csupán szánakozó mosoly lett osztályrészük.

A Szent György téren összegyűlt ünneplő tömeget az eskütétel műsorvezetőjeként Pörzse Sándor köszöntötte. Az újságíró, aki a Magyar Gárda Egyesület alapító tagja, megköszönte a balliberális sajtónak az első éves költségvetést, ugyanis – ahogy fogalmazott – a gatyájukat is le fogják perelni róluk a rágalomhadjárat miatt. Pörzse Sándor hozzátette, a Magyar Gárdát valójában Gyurcsány Ferenc hívta életre, mivel a magyarságnak már nincs hová hátrálni.

A gárdisták alakzatban, dobszóra vonultak be a térre. Formaruhájuk fekete nadrág, fehér ing, fekete mellény, fekete sapka, Imre király címerével a sapkán és a mellényen, mely utóbbi hátát hímzett oroszlán díszíti.

A Magyar Gárda tagjai ünnepélyes eskütételét követően a történelmi keresztény egyházak képviselői megáldották a zászlókat. A nemzetiszínű lobogót Wittner Mária, az oroszlános, árpádsávos lobogót pedig a Demokrata szerkesztősége ajándékozta a Gárdának. Csuka Tamás dandártábornok, nyugalmazott református tábori püspök azt mondta, a zászló jelentsen félelmet mindazok számára, akik akár a kisujjukat is megmozdítják a magyarság ellen.

A gárdisták okleveleit Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere adta át. Az egykori miniszter André Malraux-t idézve kijelentette, az európai szellem a kereszténység talaján két jelentős értéket hozott létre, a társadalmi igazságosságot és a nemzetet, s ezeket manapság száműzni akarják egyesek. Für Lajos Arany János egy sorát küldte útravalóul a gárdistáknak: „Légy hű, és bízzál jövődben, nemzetem!”

Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy hetek óta a legvadabb rágalomkampány zajlik a Magyar Gárda ellen. Mint mondta, egyesek félnek a magyar felemelkedéstől. Az eskütételt Vona Gábor ünnepnek nevezte: ez azt jelenti, hogy a magyarság végre asztalra csapott, és egyet előre lépett.

– Aki köpködött, az a magyarságot köpködte, aki betiltást követelt, az a magyarságot jelentette fel – fogalmazott Vona Gábor.

Hozzátette, az ilyenek szíve helyén jég, agyuk helyén pedig vákuum van. A Magyar Gárda Egyesület vezetője úgy fogalmazott, a véradók és a vérszívók küzdelmében a Magyar Gárda a véradók táborhoz tartozik (a gárdisták ugyanis egyik első akciójukként vért fognak adni). A fiatal politikus szerint a Magyar Gárdának három történelmi kísérlet volt az előzménye. Az első a lakiteleki mozgalom, amely az MDF pártkeretei között elsorvadt. A második a MIÉP által létrehozott Magyar Út Körök mozgalma, amely a Magyar Igazság és Élet Pártjában sorvadt el. A harmadik a polgári körök megalakulása volt, amelyek azonban szintén nem tudtak kibontakozni a Fidesz szárnyai alól. Vona Gábor szerint a Magyar Gárda e kezdeményezések beteljesítője kíván lenni. Ugyanakkor a Gárda gerince és része kíván lenni a majdan felállítandó Nemzetőrségnek is. Vona Gábor Gyurcsány Ferenc gyalázkodására kitérve azt mondta, nem a Magyar Gárda ötvenhat gárdistájának eskütétele Magyarország szégyene, hanem az, hogy Batu kán és Haynau örököseként ilyen miniszterelnöke van az országnak. Mint mondta, a Magyar Gárda mögött több ezer csatlakozni vágyó, és milliónyi reménykedő ember áll. Vona Gábor a Gárda egyik fő feladatául a haza magyarrá tételét jelölte meg.

Wittner Mária ötvenhatos halálraítélt, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője szerint nyitott, tiszta arcú, hazájukat féltő emberek tettek esküt, akik a szeretet nevében fognak össze a sátán, vagyis a jelenlegi hatalom, és ötven év kommunizmusa ellen.

Az ünnepélyes eskütétel a legnagyobb fegyelmezettséggel zajlott le, annak ellenére, hogy néhány szélsőséges agresszív, magyarellenes kijelentésekkel igyekezett provokálni a tömeget. Az árpádsávos és piros-fehér-zöld lobogókat lengető sokaság azonban derűsen kezelte az ellenérdekeltek igyekezetét, akik így dolguk végezetlenül távoztak. Jelentjük, a Magyar Gárda megszületett.

Ágoston Balázs

Kérjük támogassa a Magyar Gárda célkitűzéseit! Bankszámlaszámunk: Magyar Gárda Egyesület 11711041-20866730-00000000