Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták: kedden délután, este az északi megyékben már nagyobb területen   intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, melyhez néhol 20-30 milliméter csapadék, jégeső, illetve viharos (60-80 kilométer/órás) szél társulhat. Észak-Magyarországon heves zivatar sem kizárt 80-90 kilométer/óra feletti szélrohammal, nagy méretű jéggel.

Kedden tovább erősödik a nappali felmelegedés. A napi középhőmérséklet főként a Dél-Dunántúlon helyenként már 25 fok köré emelkedik.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 12-18 fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet 27-32 fok között alakul.