Hirdetés
Hirdetés

-

Sinkovics Ferenc

A Magyar Demokrata hetilap főmunkatársa; újságíró Főmunkatársként dolgozom a lapnál, amelynek egyébként alapító tagja is vagyok. Még 1994-ben, amikor az MDF elvesztette az országgyűlési választást, és Horn Gyula alakíthatott kormányt, megszűnt a Pesti Hírlap című napilap, ahol addig belpolitikai rovatvezető voltam. A szerkesztőség egy szűk csoportja együtt maradt, és nem sokkal később, vagyis az év nyarán megalakult a Demokrata. Az még egy fekete-fehér hetilap volt, de már az első számaiban tartalmas cikkeket olvashatott a hangsúlyozottan jobboldali, hazafias beállítottságú közönség. Meglepő volt, de a baloldali és liberális politikai tábor is tisztelte az új lapot, többen is gratuláltak a munkatársainknak, akik a Parlamentben jártak. További részletek

Elkezdődött a varsói csata

Elkezdődött a varsói csata

A Jog és Igazságosság kapja a kormányalakítás lehetőségét. Andrzej Duda döntését a jobboldal reménnyel, a balliberális oldal megdöbbenéssel fogadta.
A várak szenvedélye

A várak szenvedélye

A Várpark átlagos vidéki ház, egy dinnyési porta hátsó kertje. Ám amilyen átlagos ez a ház, annyira különleges, sőt, egyenesen varázslatos a hátsó kertje.
Még nincsen veszve Lengyelország

Még nincsen veszve Lengyelország

„Lengyelország sorsot választ!” Ez volt a voksolás egyik ellenzéki szlogenje. Magyarország nehéz helyzetbe kerül, ha Donald Tusk megkoronáztatja magát.
Cserben hagyott régió

Cserben hagyott régió

Európa gyarmatosításának fegyvere az ukrán búza és élelmiszer. A helyzeten talán változtathat a jövőre kezdődő soros magyar uniós elnökség.
A tűz Európára is átterjedhet

A tűz Európára is átterjedhet

Több mint kétezer kilométerre zajlanak az események, de az általa vert hullámok villámgyorsan ideérhetnek. Horváth Józsefet kérdeztük.
Amerika zsebre teszi Európát

Amerika zsebre teszi Európát

Kövér László szerint Európa saját Trianonja felé halad. Az EU egyre nyilvánvalóbb szétcsúszásáról Fricz Tamás politológussal beszélgettünk.
Idegenek a hegyekben

Idegenek a hegyekben

Magyarország északi részéről eddig háborítatlanul mehettek tovább Szlovákia, majd onnan Nyugat-Európa felé a bevándorlók.
A fegyvert használni kell

A fegyvert használni kell

Nemrég fegyveres támadás érte a határ, a rendőröket visszavonták a tűzvonalból. A határvédelem lehetőségeiről Földi László ezredest kérdeztük.