A magyar állampolgárság kiterjesztése nem kockacukor, amit az kap, aki valamely szempontrendszer szerint jól viselkedett, hanem minden magyart megillető jog és nemzeti érdek.
Buzgó elmebetegek mostanra ötven-egynéhány nemi identitást számoltak össze, és ez csak a Föld bolygó – határtalan lehetőségek előtt állnak, ha a Marson valóban élet nyomait fedezik fel a kutatók.
Búsulás helyett érdemes lenne egy büntetőfeljelentés mellett kártérítési pert indítani egy amerikai bíróságon, hiszen George Soros emberek százait bolondította azzal, hogy neki van amerikai egyeteme.
Ahogy Virág elvtárs mondta Pelikán József gátőrnek a Tanú című magyar film egyik jelenetében az imperialistákra célozva: „nem szeretnék most a helyükben lenni”.