Hirdetés

A műsor vendége Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke volt, akinek Nonkonform című könyve adta a beszélgetés alapját.

Böszörményi-Nagy Gergely azt mondta, ellentétben a „technooptimistákkal” – akik a technológiai fejlődésben szükségszerűen kedvező folyamatot látnak – ő szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a mostani digitális technológiák életünkre gyakorolt hatása kizárólag pozitív lenne.

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke megjegyezte: az internet megjelenésével egyfajta hurráoptimista hangulat uralkodott a technológiával összefüggésben, amely egyben komoly információrobbanást is hozott.

Böszörményi-Nagy Gergely erre reflektálva azt mondta, „komoly kérdőjelek vannak a körül”, hogy az emberi agy képes-e befogadni ennyi információt.

Korábban írtuk

Sokan feltették már a kérdést, hogy a technológia szolgál-e minket, vagy mi szolgáljuk a technológiát – jegyezte meg, hozzátéve: egyfajta digitális szolgaság az, amikor önkéntelenül pörgetjük a hírfolyamot.

Áder János szerint mindenkinek fel kellene mérnie, mennyi időt tölt a képernyő előtt, és mennyi ebből a hasznos tevékenység.

A korábbi köztársasági elnök a Nonkonform című könyvből idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális olvasás a papíralapúhoz képest jelentősen „roncsolja” a figyelem képességét.

Böszörményi-Nagy Gergely szerint az ő generációja az utolsó, amely még emlékszik az internet nélküli világra. A digitális világ drámai hatást váltott ki a 2000-es évek után születetteknél – mondta.

Kitért arra, hogy gyakran nem tesznek különbséget az interneten egy értékteremtő tudós és egy TikTok-sztár elérése, népszerűsége között. Sok esetben a „trash” tartalom lesz populáris, míg elitistának tartják az oktatási célúakat – fűzte hozzá.

Böszörményi-Nagy Gergely szerint központi szabályozási megoldás nem létezik, azt az otthoni szokások körül kell keresni, valamint a természetben töltött idő és egyéb „analóg elfoglaltságok”, mint például a társasjátékok is segítenek frissen tartani a tudatot és az érzékszerveket.